2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

Érdekességek az Utasellátó múltjából – az úti vendéglátás relikviáin keresztül.

Demonstráltak a tanárok, az egészségügyisek és a közalkalmazottak szervezetei. Sztrájkra készülnek a BKV-sok és a volánosok. Panaszkodnak a vízügyisek. A MÁV-osok elégedetlenek a vasúttársaság bérajánlatával. Lázár János azt mondta, a kormány szinte minden közszolgáltatást államosítana. Tarlós Istvánék beterjesztették Budapest költségvetését, amely szerint a fõváros egyebek mellett a rezsicsökkentés miatt van bajban. Szépen nõtt a GDP decemberben, és jól állt a költségvetés januárban. Rogán Antal minisztériuma pluszpénzt kapott. Új rendelet jelent meg a csokhoz. Több külföldi jött Magyarországra nyaralni, és több magyar ment Horvátországba. Ez volt a héten a gazdaságban.

 

Elfogadhatatlannak tartja a VDSZSZ Szolidaritás, hogy a vasutasok reálkeresete 2016-ban ne emelkedjen, mi több, esetleg csökkenjen. Úgy tudjuk, ha nem lesz megállapodás a szakszervezetek és a MÁV-csoport között, akkor február 8-án, hétfõn nagy bejelentést tesznek a vasutasok.

 

Elfogadhatatlannak tartja a VDSZSZ Szolidaritás, hogy a vasutasok reálkeresete 2016-ban ne emelkedjen, mi több, esetleg csökkenjen. Úgy tudjuk, ha nem lesz megállapodás a szakszervezetek és a MÁV-csoport között, akkor február 8-án, hétfõn nagy bejelentést tesznek a vasutasok.

Eredménytelenül zárult a MÁV és a vasutasok közti bértárgyalás. A szakszervezetek a következõ tárgyalásra a kormány képviselõjét is meghívták. Ha nem tudnak megállapodni, a vasutasok minden jogszerû eszközt alkalmazni fognak a követeléseik eléréséhez.

Az IKEA ingyen ad kiegészítõ csomagot fiókos szekrényeinek falhoz csavarozásához, mert két gyerek meghalt, miután rájuk dõlt a bútor. Vida Ildikó már nem dolgozik a NAV-nál, új alelnököt kap az MNB, új igazgatót az MKB, és távozik a MÁV-Start vezére is. A Monetáris Tanács tovább vágta az alapkamatot, egy ideig utoljára. Görögországban kinyitottak a bankok, de maradtak a tõkekorlátozások. Ez volt a héten a gazdaságban.

Unokáink sem pottyanthatnak2015-07-05 08:46:24

A hétvégi óraátállítás néhány nemzetközi és belföldi vonatot érint, de emiatt a vasúti menetrendet nem kell módosítani – közölte a MÁV Zrt. szerdán az MTI-vel. Vasárnap térünk át a nyári idõszámításra, 29-én hajnali 2 órakor kell 3 órára átállítani az órákat.

Stratégiai együttmûködési megállapodást kötött a MÁV és a Volán Egyesülés a közösségi közlekedés versenyképességének fokozása érdekében - közölte a két személyszállítással foglalkozó társaság szerdán az MTI-vel.

A MÁV-csoport vezetése megállapodott a szakszervezetekkel arról, hogy átlagosan 3,4 százalékkal emeli a vállalatcsoport mintegy 35 ezer munkavállalójának keresetét - tájékoztatta a vasúttársaság csütörtökön az MTI-t.

Két év alatt több mint tízmilliószor csatlakoztak az utasok a vonatokon kiépített ingyenes fedélzeti wifi interneteléréshez, a 2013 márciusától bevezetett díjmentes szolgáltatás 770 kocsiban mûködik az elõvárosi és egyes távolsági, valamint InterCity járatokon - közölte a MÁV kedden az MTI-vel.

Jövõre indulhat a MÁV hazai fejlesztésû, nemzetközi használatra szánt IC+ kocsijának gyártása - közölte a Világgazdaság és a Magyar Nemzet szerdai számában.

Kelet felé, nyugat felé2014-12-31 10:06:05

Megyénk közvetlen vasúti összeköttetésbe került Béccsel.

A súlyos és gyakran halálos balesetek megelõzése érdekében az "Érj haza biztonságban!" vasútbiztonsági kampány keretében november 24-tõl tíz nap alatt 120 alkalommal ellenõrzött a rendõrség és a MÁV közösen - közölte Kertész Ottó, a MÁV Zrt. biztonsági fõigazgatóságának vasõtbiztonsági vezetõje csütörtökön a kampányzáró sajtótájékoztatón Budapesten.

Rövidebb menetidõ, új, közvetlen összeköttetések és sûrûbb vonatközlekedés jellemzi a 2014. december 14-tõl életbe lépõ vasúti menetrendet - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a MÁV-Start.

Lecseréli jegyértékesítõ rendszerét a MÁV. A jegyek teljesen újak lesznek, a kalauzok vadonatúj jegykiadó készülékeket kapnak.

Forgalomba állt a MÁV-Start két saját fejlesztésû és gyártású IC+ kocsija, melyek szerdától kezdve az ország több térségében szállítják az utasokat.

Egyre többen használják a MÁV ingyenes wifi szolgáltatását a vonatokon és a vasútállomásokon.

A vonalon jellegzetesen elõforduló, szinte azonos típusépületek (Maglódon, Mendén, Sülysápon, Tápiószecsõn, Tápiószelén, Tápiógyörgyén) az eredeti tervek és fotók felhasználásával mûemléki igényû rekonstrukción estek át, miközben korszerû szerkezetet, energiatakarékos világítást, vandálbiztos és víztakarékos mosdókat és komfortos padlófûtést kaptak.

A MÁV Zrt. szeptemberben és októberben közel 250 fõt vesz fel a vasútüzemmel közvetlenül összefüggõ munkakörökbe - közölte a vasúttársaság.

A vasúti fejlesztések a következõ, 2014-2020-as uniós fejlesztési idõszakban is elsõbbséget élveznek, a modernizációra költött összeg megduplázódik, összesen ezer milliárd forint lesz - ismertette a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedési operatív programokért felelõs helyettes államtitkára.

A MÁV-Start Zrt. által Szolnokon kifejlesztett két darab IC+ kocsi prototípus a napokban megkapta a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól az utasforgalmi próbaüzemi engedélyt, a kocsik heteken belül belföldi forgalomban utasokat szállítanak - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel.

Szeptember 1-jétõl ismét a megszokott közlekedési rend váltja fel a nyári menetrendet - közölte a MÁV-Start Zrt.

A MÁV, a GYSEV és a volán-járatokra szeptembertõl érvényes havi diákbérletekkel már szerdától, augusztus 27-tõl lehet utazni a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) döntésének értelmében.

Komoly fejlesztési munkálatok zajlanak a 101-es vasútvonalon.

« 1. oldal »  Következő »