2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 



Módosul a Facebook reklámpolitikája: a lájkok és megosztások többé nem érnek semmit.

Az Amerikában és Angliában már sikeresen mûködõ “helyfüggõ mobilmarketing” szolgáltatást elsõként Magyarországon vezeti be a tizenhárom országban jelenlévõ Deutsche Telekom, a megoldás technikai hátterét az IT Services Hungary Kft. (ITSH) biztosítja – tájékoztatta a társaság szerdán az MTI-t.

Háromhelyszínes idegenforgalom Hajdú-Bihar megyében
Hajdú-Bihar – Egy a napokban a Magyar Turizmus Zrt. által kiadott, a Központi Statisztikai Hivatalban készített lista szerint Budapest és Hévíz után Hajdúszoboszló a harmadik a Magyarországon tavaly eltöltött vendégéjszakák tekintetében. Annak ellenére is, hogy a 719 ezres szám 7,7 százalékos visszaesést jelent 2010-hez képest. A kimutatásból az is kiderült, hogy 20 várost figyelembe véve Debrecen 12. Gyõr után, de 2 hellyel megelõzve Szegedet és 4-el Pécset. Ebben a listában nem szerepel Hortobágy, hiszen nem ott éjszakáznak a vendégek, de tudjuk, kedvelt célpont.

« 1. oldal »