2019. szeptember 22. Vasárnap, Móric.
 
Békét, biztonságot és jólétet kerestek Európában, mégis hazamentek. Csak az utóbbi pár hónapban több ezer iraki döntött úgy, hogy háta mögött hagyja az európai álmot, és visszatér szülõhazájába. Van, aki ehhez pénzt is kap a fogadó országtól, a legtöbben azonban önként vállalkoznak az útra, még akkor is, ha semmi nem várja õket. De miért?

A Magyarországnak nyújtandó segítség második szakaszában Csehország több mint 25 katonát és rendõrt küld Magyarországra - jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök kedden Prágában, miután tárgyalásokat folytatott a cseh hadsereg vezérkarával.

A GKI Gazdaságkutató elõrejelzése szerint lassul a magyar gazdaság növekedése, idén 2,7, jövõre 2 százalékkal bõvül a GDP. Lassabban fog nõni az ipar, a beruházások pedig csökkenni fognak. Már a versenyszférában is több lett a munkahely, a munkanélküliség további csökkenésére számítanak. A bérek tovább fognak nõni. A forint tovább gyengül, 2016-ban 320 forint körüli átlagos euróárfolyam várható.

Magyarország a Göteborgi Könyvvásár díszvendégeként, 162 négyzetméteres standon fogadja a látogatókat a vasárnapig tartó nemzetközi mustrán.

Több tényezõ egybeesése kellett ahhoz, hogy Európa a II. világháború óta nem látott menekülthullámmal szembesüljön. Ezek azok.

Cinikusak és arrogánsak a Magyarországra érkezõ migránsok, mert ez már rég nem menekülthelyzet, hanem invázió, fogalmazott Kiss-Rigó László egy interjúban. A szeged-csanádi püspök szerint Orbán Viktornak igaza van, Ferenc pápa pedig nincs tisztában a magyarországi helyzettel.

Negyvenkét magyar értelmiségi fordult nyílt levélben Angela Merkel német kancellárhoz a Magyarországra érkezõ menekültek befogadásáért.

Bár a tárgyi adományokat több helyen leállították, más módok is vannak arra, hogy segítsünk a migránsokon.

A Magyar Utazási Irodák Szövetségének tagirodáinál a menekülthelyzet miatt külföldi csoportok és egyéni utasok sorra mondják le magyarországi látogatásaikat. A szervezet attól tart, hogy a következõ napokban még több lemondás érkezhet, ami jelentõs bevételkiesést okozhat.

Levágta péniszét és megsértette herezacskóját is egy 38 éves menekült Debrecenben.

A ma kezdõdõ kétnapos rendkívüli ülés második napján, pénteken fogadhatja el az Országgyûlés a menekültügyi törvénycsomagot, benne a gumilövedék használatának engedélyezését.

Megdõlt a menekültrekord2015-08-30 14:40:56

Háromezernél is több menekültet tartóztattak fel a rendõrök az országban szerdán. A legtöbbször Csongrád megyében intézkedtek.

A Dschinghis Khanról már senki nem kérdezi Németországban, a menekülthelyzetrõl viszont igen. Mándoki László szerint Brüsszel a hibás, mert nem sújt le elég keményen az embercsempészekre. A fal mindig csak kényszermegoldás lehet, de valahogy meg kell védeni Európa demokratikus értékeit.

  • Nem a hazáját hagyta el annak idején, hanem a kommunista diktatúrát.
  • Angela Merkelnek többször is írt kampánydalt, de magyar párt hiába kérné föl erre.
  • A Dschinghis Khant kisiklásnak tartja, azóta viszont felépítette a kontinens legnagyobb stúdióját, és dzsesszzenészekkel dolgozott együtt.
  • Világsztárokból álló supergroupja, a Man Doki Soulmates augusztus 21-én koncertezik a Várkert Bazárban.
  • Emlékeztetni akarja Európát, hogy Magyarországon nyílt ki a vasfüggöny.

2014-ben a német SV Babelsberg 03 klub vezetése merész vállalkozásba kezdett, egy már meglévõ negyedosztályú férfi és egy nõi futballcsapat mellé bevállalt egy harmadikat is. Egy olyat, amelyben csak menekültek kaphattak helyet.

Minden eddiginél több, 1628 illegális bevándorlóval – köztük 323 gyermekkel – szemben intézkedtek a rendõrök a polgárõrökkel együttmûködve Csongrád megye déli részén pénteken – tájékoztatott a megyei rendõr-fõkapitányság szóvivõje.

Negyvenöt csoportban 1495 határsértõt - köztük 248 gyermeket - tartóztattak fel a rendõrök a polgárõrökkel együttmûködve Csongrád megye déli részén szerdán – tájékoztatott a megyei rendõr-fõkapitányság szóvivõje.

Ötvenöt csoportban 1521 határsértõt - köztük 360 gyermeket - tartóztattak föl a rendõrök a polgárõrökkel együttmûködve Csongrád megye déli részén kedden – tájékoztatott a megyei rendõr-fõkapitányság szóvivõje.

44 csoportban 1203 illegális bevándorlóval - köztük 223 gyermekkel - kapcsolatban intézkedtek a rendõrök a polgárõrökkel együttmûködve Csongrád megye déli részén 2015. augusztus 10-én.

Egy nap alatt mintegy félezren vették igénybe az elsõként kialakított tranzitzónát a Keleti pályaudvarnál a Baross téri aluljáróban.

Néhány hete még fertõzõ migránsokról írt, ma már segíti õket egy önkéntes, aki a ceglédi vasútállomáson oszt vizet, élelmet. A hely különleges, mert a Szegedrõl a debreceni menekülttáborba tartóknak itt kell átszállniuk. Kétségek, emberi gyötrelmek és a remény. Ágnes különös története következik.

Akár 300 ezer forintos bírság is kiszabható arra, aki az ideiglenes biztonsági határzárépítését akadályozza - az errõl szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.

Három villogõ rendõrautó zárt körbe egy fekete BMW tipusú tanulóautót Szegeden. Migránsok egy csoportja ugyanis azt állította, hogy a Lele Autósiskola egyik gépkocsijában jutottak át a határon 500 euróért. Az oktatót és a tanulóvezetõt kihallgatták, és a menekülteket is bevitték a kapitányságra.

« 1. oldal »  Következő »