2023. október 3. Kedd, Helga.
Megszûnik a diplomás munkanélküliek közmunkába való kényszerítése, pontosítják a pihenõnapok számítását is, megint módosul a munka törvénykönyve.
Alaptörvény-ellenes a munka törvénykönyvének (Mt.) az a rendelkezése, amely szerint a várandós nõt csak akkor illeti meg a felmondási védelem, ha állapotáról még a felmondás közlése elõtt beszámolt munkáltatójának – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab), és keddi határozatával megsemmisítette a kifogásolt rendelkezést. Bármilyen összetételû kormány is alakul az április 6-i országgyûlési választás után, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) kezdeményezni fogja a munka törvénykönyve módosítását - közölte a szervezõdés elnöke pénteken Mátészalkán, egy munkavállalói fórum elõtt tartott sajtótájékoztatón.
A 2013.augusztus 1-tõl távollét esetén a munkabér nem változik a munkanapok számától és a távollét idõtartamától függõen. Emellett módosulnak a szabadság kiadásának bizonyos szabályai is, a változások 2013. augusztus 1-tõl, illetve 2014. január 1-tõl lépnek hatályba. A júniusban elfogadott munkaügyi salátatörvény jelentõsen módosítja a szabadságok kiadását is. Míg a változásokat összefoglaló cikkünk elsõ részében elsõsorban a munkaidõre koncentráltunk, ebben a részben mindent megtudhatnak arról, hogyan változik augusztustól a szabadság szabályozása.
A Deloitte összeszedte a leggyakrabban kritizált rendelkezéseket, kedvezõ újításokat és a bizonytalanságot okozó értelmezési kérdéseket.
Megjelent a kormány honlapján az egyebek mellett a távolléti díj számításáról szóló törvénymódosítás tervezete. Eszerint szabadság esetén a munkabér nem változik majd attól függõen, hogy az adott hónapban mennyi a munkanap.
Az Mt.-rõl szóló törvényt - amely 1992-es elõdjét váltja fel - még 2011 decemberében fogadta el a parlament, s a legtöbb rendelkezése már 2012. júliusával hatályba lépett. Január elsejétõl teljes egészében hatályba lép az új Munka törvénykönyve. Az ombudsman szerint alkotmányosan aggályos, hogy rendes felmentéssel is elküldhetõk a munkahelyükrõl azok a terhes nõk, akik nem tájékoztatták munkaadójukat a várandósságukról. Felsorolni is nehéz a teljesség igénye nélkül, hogy hány és hány fontos munkajogi szabályon változtatott a júliustól hatályos új Munka törvénykönyve. A Bán, S. Szabó & Partners Ügyvédi Iroda szakértõje, dr. Szemán Péter átfogó, részletes sorozatának befejezõ része segítségével az [origo] megpróbálja összefoglalni a legfontosabb változásokat. Hivatalosan július elsõ napjától, vasárnaptól, a legtöbb dolgozónak hétfõtõl hoz változást a munka törvénykönyvének változása. A szabályok rugalmasabbá váltak, de ez azzal is jár, hogy a munkavállalóknak jobban kell figyelniük, mint eddig, ha nem akarnak hátrányba kerülni. Több pénz elvehet a munkaadó, ha tönkretesz a dolgozó egy gépet, nem lehet majd trükközni az orvosi igazolással, nem éri meg elhallgatni a terhességet, ugyanakkor kedvezõ változások jönnek a szabadságolásban. A változások miatt a leleményes cégvezetõk már jövõ hétfõn új szerzõdéssel várhatják a dolgozókat.  A munka törvénykönyve átmeneti rendelkezése tisztázta a bizonytalanságot: a kollektív szerzõdés is csak a munkavállaló elõnyére térhet el a szabadságnapok számának és kiadásának kérdésében. Így a 20 nap alapszabadságon felüli, életkor emelkedésével járó pótszabadságokat a kollektív szerzõdés sem csökkentheti.
Nem csak idõbérben, hanem teljesítménybérben, illetve az idõ- és a teljesítménybér összekapcsolásával is meg lehet állapítani a munkavállaló tényleges díjazását. Az új munka törvénykönyve (Mt.) meghatározza a teljesítménybér fogalmát, illetve rendelkezik arról, miként határozhatja meg a bérezés alapját a munkáltató július elsejétõl. A Magyar Közlöny 2012. évi 2. számában megjelent az Új Munka Törvénykönyve (2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvérõl), amelyet a parlament 2011. december 13-án fogadott el, és 2012. július 1-jén lép hatályba. 
Budapest, 2011. november 3., csütörtök (MTI) – Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány régiónként, földrajzi térségenként eltérõ összegû minimálbért állapítson meg, márpedig a munka törvénykönyvére vonatkozó javaslat erre lehetõséget ad. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége tiltakozik az új Munka törvénykönyv tervezete ellen, amit a kormány érdemi egyeztetés nélkül terjesztett a törvényhozás elé - közölte az szakszervezet pénteken. Szerdai ülésén a kormány elfogadta az új Munka Törvénykönyv és az igazságügyi rendszer újjászervezésével kapcsolatos sarkalatos törvények tervezetét. Budapest, 2011. szeptember 6., kedd (MTI) - A Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi terveivel ellentétben az új Munka törvénykönyvében (Mt.) nem változik a munkavállalók éves rendes szabadsága - egyebek között ez derült ki azon az egyeztetésen, amelyet az Mt. tervezetérõl kedden folytatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelõs államtitkára három munkaadói és két munkavállalói szövetség képviselõjével.
|
| |
|