2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Lopott kerékpárt és kábítószer gyanús növényi származékot találtak a rendõrök
A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság munkatársai az elmúlt 24 órában 7 személyt fogtak el, 2 fõt az ellenük érvényben lévõ körözés miatt, 5 fõt bûncselekmény elkövetésén értek tetten. Az egyenruhások 24 személyt állítottak elõ, közülük 4 fõt bûncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
55 éves a Sárréti Népi Együttes
Püspökladány - Jubileumi nappal ünnepelte meg fennállásának 55. évfordulóját a Sárréti Nép Együttes szombaton Püspökladányban.

Debrecen, 2013. május 4., szombat (MTI) – Csatornázás közben gázvezetéket sértett meg egy munkagép szombat reggel Püspökladányban, a szivárgás miatt lezárták a környéket és hat lakásból 13 embert kiköltöztettek – mondta a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivõje az MTI-nek.

 

Rendõrségi hírek Hajdú-Biharból
Hírösszefoglaló a 2012. december 7-én történt eseményekrõl

Báránd, Püspökladány – Nem jogerõsen 7 év 6 hónap fegyházzal sújtotta a Püspökladányi Városi Bíróság kedden azt az 54 éves bárándi férfit, aki a vád szerint megerõszakolta középsúlyos értelmi fogyatékos lányát tavaly márciusban – tájékoztatott Tatár Tímea, a Debreceni Törvényszék szóvivõje.

Püspökladány - Valószínûleg újabb költségmegtakarítási módot kell keresni a tagintézmény vezetõinek.

 

Szolár energiával megvilágított köztéri padokat kapott Püspökladány városa a Magyar Energia Hivataltól. A Hivatal 2012 elején hirdette meg a Takarékoskodj a Föld energiájával! elnevezésû kampányát, melynek részeként olyan különleges köztéri padokat ad át, amelyek megvilágítása napenergiával történik. Ezek a padok jelképezik, hogy a település lakói nem csak energiatudatosak, hanem remek közösségi emberek is.

Püspökladány - A pedagógusok döntöttek: osztály- és épület-összevonások jöhetnek a városban.

 

 


Püspökladány – A magyar nóta és az operetté volt a fõszerep szombat este Püspökladányban a fõtéren, ahol a Ladányi Nyár eseménysorozat újabb rendezvénye zajlott.

 

 

 

Püspökladány – Az iskolai szünet elsõ három hetében három óvoda konyhájában volt fõzés, az azt követõ három hétben a Karacs Ferenc Gimnázium kollégiumában és a Többcélú Nevelési Oktatási Intézmény konyhájában folytatják a rászoruló gyerekek étkeztetését.


Nézze meg, hogy mely vállalkozások vannak felszámolás alatt Hajdú-Bihar megyében

Ma délelõtt a 4-es számú fõút 173+500 km szelvényének (Püspökladány-Karcag) térségében - az úton folyó munkálatok során - II. világháborúból származó bombát találtak.


Püspökladány. Az önkormányzat 98 százalékos tulajdonában álló Pharmaház Gyógyszertár sorsáról döntöttek csütörtökön a püspökladányi képviselõk.

 


Éjszakai ügyeletes patika nélkül maradhat 15 ezres lélekszámú Püspökladány, ha a képviselõk a mai testületi ülésen elfogadják az önkormányzat tulajdonában lévõ patika ügyeleti ellátásának felfüggesztését vagy a gyógyszertár végleges bezárását.


Hajdú-Bihar – Nézze meg e heti Hajdú-Bihar megyei csõdértesítõnket!


Püspökladány – A RunYours Truly finn kezdeményezésû Nemzetközi Futás az év leghidegebb idõszakában. Minden évben télen kerül megrendezésre (január és február utolsó hétvégéje), amikor még nincsenek versenyek.

Püspökladány – A betegség szomorú dolog, ha egy kisgyermekkel történik, még megrázóbb, még szívbe markolóbb. A püspökladányi helyi mûvészeti csoportok a zene, a tánc segítségével próbáltak rávilágítani az élet szépségeire, ezzel próbáltak erõt adni a gyógyuláshoz.

Püspökladány - Új év, új film. Tavaly alakult meg az a filmes alkotóközösség, mely a 84 éves világrekorder sakkmester, vitéz Sinka Brigitta életét dolgozta fel „A Tábla Királynõje- 10.000 játszmával a csúcsig” címmel.


Püspökladány - Két személy vesztette életét hétfõ délután Püspökladányban, a Kálvin térnél, amikor egy szürke Deawoo csapódott az út menti árokba.


Lövészet - Tatabányán rendezték meg a Hunter Field Target Magyar Kupa hetedik, záró fordulóját, melyen a Püspökladányi Lövészklub négy versenyzõvel képviseltette magát.

Debrecen, Püspökladány – Hajdú-Bihar Megye rendõrfõkapitánya dr. Fekete Csaba r. dandártábornok, 2011. november 22-i hatállyal visszavonta vezetõi megbízását dr. Krocsek Zoltán r. alezredes Úrnak, a Püspökladányi Rendõrkapitányság vezetõjének és nyugállományba helyezte.

Püspökladány – A legjobb cigány mesemondó gyerekeket díjazták szerdán a püspökladányi rendezvényközpontban.

Debrecen, 2011. november 5., szombat (MTI) – Három kabai férfit helyezett elõzetes letartóztatásba szombaton a Debreceni Városi Bíróság zsarolás, uzsora-bûncselekmény és kényszerítés bûntett megalapozott gyanúja miatt – közölte a rendõrség az MTI-vel.

Megépült a hiányzó rész2011-10-30 15:06:29


Püspökladány - Négyszáznegyvennégy milliós beruházással, egyebek mellett két kilométernyi út, illetve járda építésével tehermentesítették a városközpontot a 42-es fõut és a 4211-es mellékút összekapcsolásával.

Püspökladány – Ahogy számítani lehetett rá, Bodó Sándor kapta a legtöbb szavazatot, ezzel õ ülhet be a márciusban tragikus balesetben elhunyt Arnóth Sándor helyére a parlament Fidesz frakciójába.

« Előző « 2. oldal »  Következő »