2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

Olajtök termesztésbe és olajsajtolásba kezd a település a közmunkaprogram jóvoltából ebben az évben, tudtuk meg Kecskés Gyula polgármestertõl.

A román nemzetiségi településen a hagyományt követve köszöntik Márciuskával – román nyelven: Martisor-ral – a tavaszt a pocsaji iskolában.

Az országhatár-menti településen is megemlékeztek az 1848-as forradalom eseményeirõl. Az ünnepi mûsort Kecskés Gyula polgármester ünnepi köszöntõje után az iskola diákjai adták.

Néhány nappal a nõnapot követõen tartotta meg a lányokat és az asszonyokat köszöntõ ünnepségét a település.

A fiúsháztól, az iskolától, a lányosházig, a tájházig és vissza vonult a vigadó menet.

Vádat emeltek a férfi ellen, aki megszurkálta, majd hagyta elvérezni volt élettársát.

A feldühödött tömegben néhányan csillapították a többieket.

A feldühödött tömegben néhányan csillapították a többieket.

A Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében, hatalmas érdeklõdés mellett zajlott a drogmegelõzõ tanácsadás és elõadás a napokban a településen.

A közelgõ, az idén immár kilencedik alkalommal megrendezésre kerülõ nemzetközi võfélytalálkozóra már megtörtént az elsõ fontos lépés: a levesbevaló csigát sodorták ezekben a napokban a környezõ településekrõl szép számmal összegyûlt lányok, asszonyok, de még a férfiak is.

Volt élettársát és annak húgát is szexre kényszeríthette a pocsaji férfi, majd hasba szúrta az idõsebb nõt, akit nem mentett meg a haláltól.

A helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében bûnmegelõzési elõadást rendeztek a helyi közösségi házban a napokban.

Lakossági fórum Pocsajban2015-05-07 20:55:48

A Pocsajban zajló szennyvízberuházásról tartottak lakossági fórumot a napokban Pocsajban.

Április 11-én tartották tizenharmadik alkalommal Pocsajban a citerás találkozót.

Húsvét elõtti vasárnapon, Jézus Jeruzsálembe vonulásának napján – virágvasárnap – ünnepi szentmisét tartottak a pocsaji görögkatolikus templomban.

Võlegény a szoknya alatt2015-03-30 09:48:55

A falu legnagyobb rendezvényét idén sem hagyták ki a mulatni vágyók: az érdeklõdés most is nagy volt.

Tervekrõl, a cigányság helyzetérõl tartottak fórumot Pocsajban a napokban.

Ballagás utáni családi csetepaté ügyében hozott ítéletet az ítélõtábla.

Elõzetes letartóztatásban a Pocsajban történt emberölés gyanúsítottja.

Hatalmas közönségsikerrel zárul a második tavaszköszöntõ fesztivál.

A vendéglátó pocsajiak mellett Biharkeresztesrõl, Derecskérõl, Vekerdrõl és Körösszegapátiból érkeztek csigacsinálók szombaton az érmelléki településre.

Farsangot tartott a Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola a múlt héten. A farsangi hét programjai között szerepelt egyebek mellett lángos- és fánksütés is, ám a várva várt esemény a péntek délutáni farsangi bál volt.

A pocsaji rendõrök lopás szabálysértés elkövetése miatt õrizetbe vették azt a férfit, akit tetten értek, amikor Pocsaj külterületén, a sínek mellõl fát akart eltulajdonítani.

Az egyik vádlott védte meg2015-01-13 16:27:35

Az események egy ideig az Olaszliszkán történt lincseléshez hasonlóan zajlottak.

Bûnösnek mondta ki a Berettyóújfalui Járásbíróság társtettesként elkövetett garázdaság és testi sértés bûntettében, illetve testi sértés kísérletében azt a három vádlottat, akik 2013. június 8-án Pocsajban rátámadtak egy autósra, mert elcsapott egy biciklizõ kisfiút. A gyermeknek nem esett komolyabb baja, az autós azonban orrcsonttörést, arc és fejzúzódást szenvedett.

« 1. oldal »  ... 8 Következő »