Címkék: Bihari hírek, advent, betlehem, család, Debrecen, gyerek, gyermek, játék, karácsony, Komádi, műsor, programok, rendezvény, szeretet, templom, ünnep, ünnepség | Szóljon hozzá! |
 Komádi – A város főterén a harmadik gyertyát jelképező adventi fény az óriási koszorún. A műsor csodálatos volt. Nagyon sok ünnepelni vágyó, karácsonyra készülő városlakó gyűlt össze a templom előtti téren.
 Komádi – Mint minden évben most is megrendezésre került szombaton a Barsi Dénes Általános Iskola által szervezett Jótékonysági nap. Az iskola diákjai és tanárai hetekkel a fellépés előtt, izgulva készültek.

Remek vasárnapot kezdett Komádiban a Körösmenti Nemzetközi Lovasfesztivál összes résztvevője és szervezője. 
Kegyes volt az ég ahhoz az óriási tömeghez, ami Komádiban gyűlt össze a hétvégén a Körösmenti Nemzetközi Lovas Fesztiválon.
A program pénteken délután indult megnyitóval lovas parádéval, előadókkal, vidámparkkal, vásári kirakodással és hatalmas tömeggel.
.JPG) Különleges produkcióra készülnek Komádiban, amit először az iskola jótékonysági bálján, majd egy önálló esten, úgynevezett városi cuhárén láthatnak az érdeklődők.
.JPG)
Jó hangulatban telt a hétvége Komádiban a rossz idő ellenére is. A szombati szüreti felvonulás és mulatság remekül sikerült, és sok látogatót vonzott.
|
| advent, betlehem, betlehemes, Bihari hírek, család, Debrecen, gyerek, gyermek, jatek, jótékonysági nap, karácsony, Körösmenti Nemzetközi Lovas Fesztivál, Körösmenti Nemzetközi Lovasfesztivál, műsor, rendezvény, szeretet, templom, ünnep, ünnepség Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |