2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

A MVM menedzsmentje és Németh Lászlóné fejlesztési miniszter közös sajtótájékoztatót tartott, amelyen ismertették a vállalatcsoport 2013-as eredményeit és az új középtávú stratégiáját is.

Ma lépett életbe az újabb rezsicsökkentés. Április elsejétõl további 6 és fél százalékkal mérséklõdik a gáz ára. Tavaly év eleje óta ez a harmadik gázárcsökkentés, a 2012-es árakhoz képest így már negyedével kerül kevesebbe a gáz. Õsszel az áram és a távhõ is olcsóbb lesz. A Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint már látszik, hogy tavaly kevesebbet költöttek a családok rezsire, mint 2012-ben.

Április 1-tõl újra csökken a rezsi, a gáz ára 6,5 százalékkal mérséklõdik.

A pénzügyi rezsicsökkentés két újabb fontos intézkedése lép csütörtöktõl életbe: március 20-tól azok a bankok, amelyek megszegik az ingyenes készpénzfelvétel szabályait, 500 millió forintos bírsággal is büntethetõek. Ugyancsak csütörtökig kell postázniuk a bankoknak az árfolyamgátról szóló tájékoztatást azoknak az ügyfeleknek, akik még nem léptek be a programba.

Elemzõk számításai szerint olcsóbb lehet az áram, a gáz és a víz, ha létrejön az állami, non-profit alapon mûködõ közszolgáltató cég. A vállalat tervérõl tegnap beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Pécs tv-ben. A kormányfõ azt mondta: ez a cég lehet az alapja a további rezsicsökkentésnek.

Megjelent a Magyar Közlöny 37. számában a Magyar Energetikai és Közmû-szabályozási Hivatal (MEKH) rendelete a földgáz rendszerhasználati díjakról. Ez a rendelet egyike azoknak az április 1-jén hatályba lépõ jogszabályoknak, amelyek lehetõvé teszik a lakossági földgáz árának 6,5 százalékos csökkentését – közölte a hivatal az MTI-vel.

Összesen több mint ezer ember kereste fel az ország húsz kormányhivatalában kialakított rezsipontokat, amelyek január 13. óta mûködnek mondta a rezsicsökkentések végrehajtásáért felelõs munkacsoport vezetõje.

Sõt, lesznek olyan cégek is, amelyek, ha megfelelnek a feltételeknek, pályázat nélkül is hozzájuthatnak az uniós támogatáshoz - mondta a fejlesztési programokért felelõs helyettes államtitkár a Ma Reggelben.

Van olyan lakóközösség, ahol több százezer forintot spóroltak tavaly a rezsicsökkentésnek köszönhetõen. Hétvégéig minden társasházban élõt tájékoztatni kellett arról, hogy mennyivel csökkent a ház rezsiköltsége az elmúlt hónapokban. Azt, hogy megfelelõen értesítették-e a lakókat, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ellenõrzi. Ha nem, akkor a büntetés akár félmillió forint is lehet.

A bankok nem alkalmazhatnak a számlaszerzõdésben olyan feltételt, amely napi 150 ezer forintnál kevesebb készpénzt enged kivenni a bankjegykiadó automatából (ATM-bõl) - ezt a saját, bizottsági módosító indítványát is elfogadta a parlament gazdasági és informatikai bizottsága, csütörtöki ülésén.

Lehet negyedik rezsicsökkentés – reagált a mûsorvezetõi kérdésre Németh Szilárd hétfõn az M1 Az Este címû mûsárban. A Fidesz rezsicsökkentésért felelõs munkacsoportjának vezetõje ugyanakkor hozzátette: „elõször jussunk túl a harmadik rezsicsökkentésen”.

A bankautomatákból szombattól a lakosság havonta kétszer, összesen 150 ezer forint értékben ingyenesen vehet fel készpénzt.

A kintlévõségek állományára is jó hatással volt a rezsicsökkentés - derül ki a gazdasági napilap szolgáltatói válaszokból összeállított körképébõl.

Azt szeretné elérni az európai Bizottság, hogy idõvel minden tagállam vállalja, fokozatosan kivezeti a kiskereskedelmi energiaárak központi szabályozását.

A rezsibiztos megemelné az ingyenes készpénzfelvétel felsõ határát és havi kettõrõl négyre bõvítené a pénzfelvételi lehetõségek számát is, miután több bank is emelt díjain az eredeti készpénzfelvétel bevezetésével párhuzamosan.

Elõször tavaly januárban, amikor 10 százalékkal lett olcsóbb a földgáz, az áram és a távhõ. 2013 júliusában a vízdíj, a csatorna, a szemétszállítás, a szennyvízszippantás, a PB-gáz és a kéményseprés díja mérséklõdött ugyancsak 10 százalékkal, novembertõl pedig ismét a gáz, az áram és a távhõ lett olcsóbb. Korábban számos elemzés rámutatott, hogy a magyar jövedelmek elmaradnak az európai átlagtól, így az energiaárak nagyobb részt hasítottak ki a háztartások kiadásaiból.

Január 24-én Balatonszárszón tartja évadnyitó frakcióülését a Fidesz parlamenti képviselõcsoportja, a tanácskozáson az újabb, várhatóan három közmûszolgáltatás árát érintõ rezsicsökkentés ütemezésérõl és mértékérõl döntenek majd - közölte Rogán Antal csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A kormánypárti frakcióvezetõ bejelentette azt is: február 3-án lehet az elsõ idei parlamenti ülésnap.

Fenntarthatóvá kell tenni a rezsicsökkentést - jelentette ki a Fidesz rezsicsökkentésért felelõs munkacsoportjának vezetõje. Németh Szilárd azt mondta: az eddigi intézkedéseknek köszönhetõen a családok nemcsak jelentõs összegeket takarítottak meg, hanem a közüzemi tartozásaik is csökkentek. A rezsicsökkentés várhatóan az áram, a gáz és a távhõ árának további mérséklésével folytatódik.

Várhatóan a jövõ hét végéig tesz javaslatot a következõ rezsicsökkentésre az ezzel foglalkozó Fideszes munkacsoport - mondta a Hír Tv P8 címû mûsorában a testület vezetõje. Németh Szilárd hozzátette: az áram, a gáz és a távhõ ára csökkenhet ismét, most az a kérdés, hogy pontosan mikortól és mennyivel. A politikus arról is beszélt: a fogyasztók kevesebb pénzzel tartoznak a szolgáltatóknak azóta, hogy csökkentek az energiaárak.

Jövõ hét végén tehet javaslatot a harmadik rezsicsökkentés mértékére és idõpontjára a Fidesz illetékes munkacsoportja – mondta a Hír TV P8 címû mûsorában a munkacsoport vezetõje.

Újabb országjárásba kezd a Fidesz: január 20. és február 15. között 119 helyen 30 kormánypárti politikus tart fórumot. Hogy mirõl?

Több százmilliós bírsággal sújtották a közmûszolgáltató cégeket a rezsicsökkentés elmulasztása, hibásan kiküldött számlák és a tájékoztatási kötelezettség megszegése miatt - jelentette be a Fidesz rezsicsökkentésért felelõs munkacsoportjának vezetõje. Németh Szilárd azt mondta: hét szolgáltató összesen nyolc esetben állított ki hibás számlát az idén, ami miatt jogerõsen 56 és fél milliós büntetést kaptak.

Közös képviselõk új feladatokkal – faliújságon kell kihirdetniük a rezsicsökkentés eredményeit. Ha nem teszik, megbüntetik õket. Mit lehet tenni, ha valaki letépi a kitûzött hivatalos tájékoztatót?

Az év utolsó negyedében a korábbinál 20 százalékkal alacsonyabb tarifát határoz meg az Oroszországból hosszú távú szerzõdés alapján érkezõ gáz árképlete. A csökkentésrõl még az E.On Földgáz Trade (EFT) állapodott meg, ráadásul nem egy egyéves diszkontként, hanem a képlet végleges módosításával. Úgy tudjuk, a társaság MVM általi átvételének ez is feltétele volt.

Több törvény módosítását kezdeményezi a rezsicsökkentés végrehajtása érdekében a Fidesz rezsicsökkentési munkacsoportjának vezetõje.

« Előző « 2. oldal »  Következő »