2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 

A most ingyenessé tett tranzakciók korábban akár a havi jövedelem 2-3 százalékát is elvihették, így a törvényalkotónak gyorsan reagálnia kellett - mondta a 180 percben a fideszes politikus.

A magyarországihoz hasonló módon csökkentené a rezsiköltségeket a többi visegrádi tagország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország is. Errõl a négy állam energetikai szabályozó hatóságainak vezetõi beszéltek Budapesten, ahol dicsérték a magyar kormányt bátorságáért.

November elsejétõl újabb 11 százalékkal kerül kevesebbe a háztartási energia. Idén már másodszor csökkent a gáz, a villany és a távhõ ára, így már 20 százalékkal kevesebbet kell fizetni a szolgáltatásokért, mint tavaly.

Az újabb rezsicsökkentéssel a gáz, az áram és a távhõ ára tavaly decemberhez képest összesen 20 százalékkal mérséklõdik.

Aki azt tapasztalja, hogy nem csökkent a számláján a rezsiköltsége, forduljon az adott szolgáltatóhoz, ha pedig ez nem vezet eredményre, akkor a fogyasztóvédelmi hatósághoz – mondta az M1 Ma reggel címû mûsorában a rezsicsökkentést ellenõrzõ munkacsoport elnöke.

Külön rendeletben állapítja majd meg a szakminiszter a hulladékgazdálkodási közszolgáltatók által alkalmazható számlaképet az Országgyûlés Fogyasztóvédelmi bizottsága által benyújtott módosító javaslat szerint.

Döntött az Országgyûlés az újabb rezsicsökkentésrõl: november 1-jén 11,1 százalékkal csökken a gáz, az áram és a távhõ ára. A rezsicsökkentés hatására nagyjából 200 milliárd forint maradt a lakosságnál.

Háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyûlés a jövõ héten. A képviselõk hétfõn törvénymódosításokat fogadhatnak el a rezsicsökkentés folytatása érdekében, míg kedden a katasztrófavédelmi törvény módosítását tárgyalják, szerdán pedig az igazságszolgáltatás csúcsszerveinek tavalyi tevékenységét értékelhetik.

Az, hogy újabb eljárással fenyegetik az országot Brüsszelbõl, csak még inkább megerõsíti abban a Fideszt, hogy a rezsicsökkentés érdekében újabb lépéseket kell tenni - jelentette ki keddi budapesti sajtótájékoztatóján a kormánypárt szóvivõje.

A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy törvényben garantálja a rezsicsökkentés érvényesítését, mert az ellenzéki párt szerint jelenleg a közmûszolgáltató cégeknek több lehetõségük is van a rezsicsökkentés miatti bevételkiesésük ellensúlyozására - mondta Apáti István kedden az MTI-nek.

A Fidesz szóvivõje szerint novembertõl a tavalyi árhoz képest 20 százalékkal kevesebbet fizetnek a családok a gázért, a távhõért, az áramért. Zsigó Róbert vasárnap az MTI-vel közölte azt is: a jövõ héten ötvenhét városban folytatódnak a kormánypárt rezsicsökkentési fórumai.

Ágyúval lõtt verébre a kormány a rezsicsökkentéssel, de legalább megsebesíteni sikerült: megállt a számláikkal tartozók számának növekedése. Így is több százezren maradtak, akik nem tudnak fizetni, és kicsit nõtt azoknak a száma is, akiknél kikapcsolták az áramot. Egy rezsicsökkentésnyi pénzbõl minden tartozó számláját ki lehetett volna fizetni.

A földben maradhat a gáz2013-09-06 11:17:20

A földgáz kitermelése a világ egyik legnagyobb biznisze, de Magyarországon a rezsicsökkentés és az egyéb szabályok összjátéka következtében mégis elõfordulhat, hogy nem éri meg felhozni a föld alól. A bányajáradék visszavág.

A Fidesz-KDNP arra szólítja fel a bankokat, hogy november 1-jéig javítsák ki a devizahitelek hibáit, a szerzõdéseket pedig módosítsák az ügyfelek javára - közölte Rogán Antal, a Fidesz országgyûlési frakcióvezetõje csütörtökön Visegrádon.

Bejelentette a rezsicsökkentést a Fidesz frakcióvezetõje.

 

További 10 százalékos rezsicsökkentésrõl dönthet mai napon tartott ülésén a Fidesz frakció. Kiszámoltuk, ennyi marad a magyar családok zsebében az újabb rezsivágást követõen. Könnyedén elõfordulhat viszont, hogy ami az egyik zsebünkben bent marad, az a másikon ki is folyik.

Az eddigi 10 százalékos rezsicsökkentést csak a kezdetnek nevezte a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár egy lakossági fórumon Hódmezõvásárhelyen.

Lehet negatív összegû is a rezsidíj-csökkentés miatti megtakarítás: olvasónk legfrissebb elszámolóján mínusz 373 forintot érvényesített a szolgáltató.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szerint 56 ezer számla volt hibás, számlánként 10 ezer forint kötbért kell fizetni az érintett szolgáltatóknak.

Kiterjesztené a PB-gázra vonatkozó hatósági árat a Magyar Energetikai és Közmû-szabályozási Hivatal.

Illusztráció
Debrecen – A rezsicsökkentés és az útdíj miatt megemelkedett a szippantott szennyvíz elszállításának költsége.

Decemberig minden régi háznál meg kell vizsgáltatni a gázkészülékeket egy 2012-es kormányrendelet alapján. Százezer forintba is kerülhet, ha elöregedett a gázcsõ, vagy nincs szellõzõ az ablakba vágva, és amíg a tulajdonos nem javítja ki a hibát, gáz nélkül marad. A minisztérium szerint a biztonság miatt szükséges a felülvizsgálat, azt azonban még nem tudják, hogyan büntetik azt, aki nem csináltatja meg.

Rezsicsökkentés – Tíz százalékkal olcsóbb a víz- és a csatornaszolgáltatás, a szemétszállítás és a szippantás
Budapest, 2013. július 1., hétfõ (MTI) – Csökkentek a víz- és csatorna, valamint a szemétszállítási díjak, olcsóbb lett a szennyvízszippantás, a PB-gáz és a kéményseprés is július 1-jével a lakossági rezsicsökkentés részeként.

A jelenlegi extrém melegben egy átlagos lakás hûtési költsége - már amennyiben van benne klíma - a megszokott többszörösére nõhet. Felmérésünk szerint az elmúlt 20 évben harmadával nõtt az áramfogyasztás a nyári hónapokban.

Pár éve még a tudományos fantasztikumnak számított, ha valaki komolyan nekiállt napelemet vagy napkollektort szerelni a házára, és az országban található szélerõmûvek is fotótémaként kapnak szerepet a hétköznapjainkban, mintsem a hagyományos áramszolgáltatás alternatívájaként. Mára azonban ott tartunk egy átlagos háztartás éves áramfogyasztását megtermelõ napelemes rendszert kapunk egy-másfél millió forint környékén, sõt már a hazai felfedezõk is megjelentek az otthoni kiserõmûvek piacán.

 

« Előző « 3. oldal »  Következő »