2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

Az Európai Unió lakosságának 24,4 százalékát, 122 millió embert fenyegette tavaly a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség az Eurostat jelentése szerint. Magyarországon több a veszélyeztetett, mint 2008-ban, Csehország viszont egész Európát maga mögé utasította.

Ha kevés a munkanélküli egy faluban, a település nem kap pluszpénzt az államtól a szegénység enyhítésére. A Borsod megyei falvak polgármesterei panaszkodnak.

Magyarországon, bár némi javulás is tapasztalható, minden harmadik embert fenyeget a veszély, hogy a társadalom legmélyebb szintjére süllyed. Csak Romániában, Bulgáriában, Görögországban és Lettországban rosszabb a helyzet.

Az alsó középosztály és a középosztály helyzete javult, anyagi, pénzügyi kiszolgáltatottsága csökkent a Tárki legfrissebb, a napokban közzétett háztartás-monitorvizsgálatának adatai szerint.

Lakner Zoltán szerint nem igaz, hogy ha munka van, akkor minden van. Interjú: Lakner Zoltán politológussal, szociológussal.

A szolidaritás, a segítségnyújtás egy élhetõ társadalom természetes velejárója kell, hogy legyen – véli L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója.

A szegénység vagy társadalmi kirekesztõdés kockázatának kitettek aránya 2013-ban együttesen 31,1 százalékot ért el, ami 2,4 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban - állapította meg a KSH legfrissebb, a háztartások életszínvonaláról szerdán közzétett kiadványa.

Nyomorgókon (is) segít2013-11-18 13:04:40

Ha elköltöztetni nem is tudják õket, legalább igyekeznek könnyíteni életüket.

Szegény embert az ág is…2013-11-12 08:03:20

A szegénység minden családban másként csapódik le; kinek, mi az igénye?

1990 óta nem éltek ilyen sokan a szegénységi küszöb alatt, mint tavaly. A jövedelmi egyenlõtlenségek jelentõsen nõttek 2009 óta.


Berettyóújfalu önkormányzata és a Bihari Szociális Szolgáltató Központ sikeresen pályázott, s nyert el mintegy 170 millió forint európai uniós támogatást. A most indult projekt nyitórendezvénye a volt Megyeháza Fráter László termében volt.

 

Tavaly ilyenkor még csak a média által felkapott rémhírnek tûnhetett az, ami mára fájdalmas, érezhetõ, olykor elviselhetõ ténnyé szilárdult. A gazdasági válság mostanra beépült a hétköznapjainkba.


« 1. oldal »