2012. május 26. Szombat, Fülöp, Evelin.
 
Táncgálával indult az év2012-01-23 08:55:10

Évindító táncgálát szervezett a csökmői Faluház, Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola a Faluház mindenkinek! című rendezvénysorozat részeként január 20-án.

16. alkalommal került sor a térségi és országos minősítő versenyre, amelynek évek óta Szeghalom a házigazdája. A versenyen megjelent népdalköröket, szólistákat, népzenei együtteseket először Mocsári József Szeghalom Város polgármestere, majd ezt követően Mucsi András a Békés Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte.

Ez volt a nyolcadik év,amikor április elején grafikaversenyre várták a környező települések rajzolni tudó gyermekeit Csökmőre. Idén öt település képviseltette magát a Faluház, Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola által meghirdetett rendezvényen.

Lakossági információink szerint földrengést észleltek Szeghalmon és Csökmőn, július 30-án (pénteken) reggel fél öt tájban.

Őrzik a népi kultúrát2010-06-20 18:26:29

Színvonalas, változatos műsort adott a Csökmői Fonó Hagyományőrző Népdalkör június 19-én este a szeghalmi Művelődési Házban. A befolyt összeget eszközökre, és technikai fejlesztésre fordítják majd.

Szemérem elleni erőszak bűntettének kísérlete miatt vettek őrizetbe egy hivatásos állományú, szolgálaton kívül lévő, lemezlovasként is dolgozó tűzoltót Szeghalmon. Informátoraink azt állították: Ginát itattak két lánnyal egy szórakozóhelyen. Ezt követően fogdosta, tapogatta őket az őrizetbe vett férfi.
Arattak a hajdú-bihariak 2009-11-15 14:15:39

Arattak a hajdú-bihari népzenészek a Békés megyei Szeghalmon megrendezett 15. Országos/térségi Népzenei Minősítő Hangversenyen, november 14-én. A szakmai zsűri csupán négy Arany Páva Díjat adott ki, ebből kettőt csökmői csapat kapott, kettőt pedig olyan együttes, melynek a csökmői népzenészek szintén tagjai.

Abasáron, a XV. Nemzetközi Katonadal és Bordalfesztiválon vett részt a szeghalmi Sárrét Népdalkör az elmúlt hétvégén.

  Iskolaidőben, tanítási órán egy üres osztályteremben élt beteljesült szerelmi életet egy 13 éves, hatodik osztályos diáklány és egy 16 éves, nyolcadik osztályos fiú Szeghalmon a Tildy Zoltán Általános Iskolában - tájékoztattak helyi informátoraink.

« 1. oldal » 
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!