Budapest, 2011. szeptember 27., kedd (MTI) – A családi kedvezményeket is figyelembe véve az első féléves nettó átlagkereset 8,3 százalékkal, a reálkereset pedig 4,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A reálkeresetek 6,9 százalékkal csökkentek januárban - 3,1 százalékos fogyasztóiár-index mellett - az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az idén januárban a bruttó átlagkeresetek 5,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. A reálkeresetek 2008-ban 0,7 százalékkal nőttek - 6,1 százalékos infláció mellett -, 2007-hez viszonyítva. Tavaly a bruttó átlagkeresetek összességében 7,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek pedig 6,8 százalékkal haladták meg az előző évit. A bruttó átlagkeresetek 2008 januárjában 1,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 0,2 százalékkal mérséklődtek, míg a reálkereset - a fogyasztói árak 7,1 százalékos növekedése mellett - 6,8 százalékkal csökkent 2007 januárjához képest. Hazánkban a minimálbért minden évben a kormány állapítja meg, amit természetesen hónapokig húzódó tárgyalások előznek meg a munkaadó és munkavállalói oldal érdekképviseleteivel. Bruttó 20 ezer forintos keresetkiegészítést kapnak a közintézmények dolgozói - írja a Népszabadság és a Világgazdaság. Idén ez már a második keresetkiegészítés.
|
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |