2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

A belvíz- és csatornaproblémák nem függenek össze, de együtt jelentkeztek.

Debrecen, 2013. április 24., szerda (MTI) – A Berettyó torkolati szakszán megszüntette az árvízvédelmi készültséget a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig), a folyón így már sehol nincs védelmi készenlét – közölte Bara Sándor védelemvezetõ szerdán az MTI-vel.

 

Traktorszlalom a vízfoltok között
Hajdú-Bihar – “Két hete csak a vizet szívatjuk le a földjeinkrõl, hogy egyáltalán a táblákra rá lehessen menni. Sajnos, áldatlan állapotok alakultak ki a környezõ csatornák mentén, a saját kotrógépünk például már egy hete vesztegel a sárba ragadva” – dohogott Polgár József komádi gazdálkodó, amikor arról kérdeztük, hogy a tavasz beköszöntével sikerült-e felpörgetni a munkálatokat a földeken.

 

Árvíz/belvíz – Csökken a belvíz a Tiszántúlon
Debrecen, 2013. április 21., vasárnap (MTI) – Egy nap alatt 1500 hektárral csökkent a belvízzel elöntött földek nagysága a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) területén – közölte Bara Sándor védelemvezetõ vasárnap az MTI-vel.

Újra nyitva a mezõtúri árvízkapu
A Berettyó folyó napok óta végig apad, így péntek délutántól harmadról, másodfokra csökkentette a Tivizig a készültséget Szeghalomnál, 499 centiméteres vízállás mellett. A folyó felsõ szakaszán továbbra is elsõfokú a készültség. Pocsajnál ma reggel 395 centiméter volt a vízállás.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerint megalapozatlan azt állítani, hogy az idei belvíz termény- vagy élelmiszer-áremelést eredményez.

Hol az aszály, hol a belvíz
Debrecen - Az elmúlt évben nyolcvan százalékos kárenyhítésben részesültek a magyar gazdálkodók.

A termõföldek harmadán bizonyosan nem lehet már termésre számítani.
Hajdúböszörmény, Pród, Görbeháza - A termõföldek harmadán bizonyosan nem lehet már termésre számítani.

A kiskertekben is küzdenek a belvízzel
Budapest – A belvízzel elöntött területek közel fele mezõgazdasági területet érint az országban.

Árvíz - Több mint 2500 kilométeren van készültség
Budapest, 2013. április 7., vasárnap (MTI) – A folyók magyarországi szakaszain több mint 2500 kilométeren van árvízvédelmi készültség, számottevõ csapadék sehol sem valószínû vasárnap – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság az MTI-vel.

Budapest, 2013. április 4., csütörtök (MTI) – Az árvíz- és a belvízhelyzetre való tekintettel a higiénés szabályok betartásának fontosságára hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a fertõzõ megbetegedések megelõzése érdekében.

Az idén elmarad a tavasz2013-04-04 10:02:04

Még nem tudni, mekkora károkat okoz a rengeteg esõ az õszi és a tavaszi vetésnek, de az már biztos, hogy tavaly ilyenkor jóval elõbbre tartott a természet. Két száraz hét kellene a földeken, csakhogy a középtávú elõrejelzések szerint április közepéig még nem lesz klasszikus értelemben vett tavasz.

 

Európai uniós támogatással megújul a Berettyó folyó teljes magyarországi szakasza: a 3,5 milliárd forint értékû fejlesztés eredményeként 31 településen, összesen mintegy 70 ezer lakos élet- és vagyonbiztonsága javul - ismertette Bara Sándor, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) igazgatója pénteken Berettyóújfaluban.


Megújultak a szivattyútelepek és a belvízcsatornák egynegyede.


Furta – Tavaly év elején a Furta-Mezõsas-Magyarhomorog háromszögnek jutott a legtöbb a belvízbõl, utóbbi déli része különösen mélyfekvésû, ezért komoly erõkkel védekeztek, átereszeket bontottak, s keresték a vízelvezetés útját.

Az országban egyedül a Hortobágy-Berettyó bal partján, Nádudvar és Bucsa között van harmadfokú készültség.

Jön fel, mint a talajvíz2011-01-16 11:32:07

A rendkívüli idõjárás miatt egy év alatt több mint egy méterrel megemelkedett a megyében a talajvízszint. Az alacsonyabban fekvõ, kertségi területeken a víz a pincékbe is betör. A Biczó István kertben több házat már az összedõlés fenyeget. A szokatlan idõjárási körülményekhez nemcsak az emberek, hanem az állat- és növényvilág is kénytelen alkalmazkodni. A védettebb erdõrészeken már nyílik a hóvirág.

A belvíz által legveszélyeztetettebb települések polgármesterei és mûszaki szakemberei találkoztak Újfehértón.

Megszûnt a gazdák kötelezõ vízgazdálkodási hozzájárulása. Az érintett termelõk nem bánják a változást, mert szerintük a szervezet nem tett meg mindent a belvízvédelmi csatornák tisztításáért. A társulás vezetõi ellenben azt mondják: a befizetett pénzzel a költségek felét állták, ezért nem tudtak minden problémát azonnal elhárítani. Idén kizárólag az állam finanszírozza a feladatot.

Nem javult a belvízhelyzet2011-01-12 17:27:31

Hétfõn óta nem változott jelentõsen a belvízzel elöntött területek nagysága a Tiszántúlon.

A héten Derecskén a kemény fagyoknak köszönhetõen visszaminõsítették a belvízvédelmi készültséget másodfokról elsõ fokúra.

Már a csatornák sem bírják elvezetni a sok belvizet egyes településekrõl. Bárándon például délután leállították a szivattyúkat. Megtelt a Hamvas-sárréti csatorna, nincs hová vezetni a vizet. A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság szivattyútelepei viszont teljes kapacitással mûködnek. Egy hét alatt annyi vizet emeltek át a befogadókba, amennyi a Velencei-tóban van.

A napok óta tartó esõzések komoly gondokat okoznak a dél-bihari településen, Magyarhomorogon is. Vitányi István a térség országgyûlési képviselõje a helyszínen tájékozódott.

Belvízhelyzet Furtán2010-12-09 09:13:59

Rendkívüli a belvízhelyzet ezen a télen - áll a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság Országos Mûszaki Irányító Törzsének hétfõi közleményében, de a megye több településén élõk mindezt a bõrükön tapasztalhatják.

Nyúlgát védi Mezõsast2010-12-08 17:00:57

Hajdú-Bihar négy településén rendeltek el III. fokú belvízvédelmi készültséget. Mezõsason nyúlgátat építettek.

« Előző « 2. oldal »  Következő »