2012. május 26. Szombat, Fülöp, Evelin.
 


Furta – Tavaly év elején a Furta-Mezősas-Magyarhomorog háromszögnek jutott a legtöbb a belvízből, utóbbi déli része különösen mélyfekvésű, ezért komoly erőkkel védekeztek, átereszeket bontottak, s keresték a vízelvezetés útját.

Az országban egyedül a Hortobágy-Berettyó bal partján, Nádudvar és Bucsa között van harmadfokú készültség.

Jön fel, mint a talajvíz2011-01-16 11:32:07

A rendkívüli időjárás miatt egy év alatt több mint egy méterrel megemelkedett a megyében a talajvízszint. Az alacsonyabban fekvő, kertségi területeken a víz a pincékbe is betör. A Biczó István kertben több házat már az összedőlés fenyeget. A szokatlan időjárási körülményekhez nemcsak az emberek, hanem az állat- és növényvilág is kénytelen alkalmazkodni. A védettebb erdőrészeken már nyílik a hóvirág.

A belvíz által legveszélyeztetettebb települések polgármesterei és műszaki szakemberei találkoztak Újfehértón.

Megszűnt a gazdák kötelező vízgazdálkodási hozzájárulása. Az érintett termelők nem bánják a változást, mert szerintük a szervezet nem tett meg mindent a belvízvédelmi csatornák tisztításáért. A társulás vezetői ellenben azt mondják: a befizetett pénzzel a költségek felét állták, ezért nem tudtak minden problémát azonnal elhárítani. Idén kizárólag az állam finanszírozza a feladatot.

Nem javult a belvízhelyzet2011-01-12 17:27:31

Hétfőn óta nem változott jelentősen a belvízzel elöntött területek nagysága a Tiszántúlon.

A héten Derecskén a kemény fagyoknak köszönhetően visszaminősítették a belvízvédelmi készültséget másodfokról első fokúra.

Már a csatornák sem bírják elvezetni a sok belvizet egyes településekről. Bárándon például délután leállították a szivattyúkat. Megtelt a Hamvas-sárréti csatorna, nincs hová vezetni a vizet. A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság szivattyútelepei viszont teljes kapacitással működnek. Egy hét alatt annyi vizet emeltek át a befogadókba, amennyi a Velencei-tóban van.

A napok óta tartó esőzések komoly gondokat okoznak a dél-bihari településen, Magyarhomorogon is. Vitányi István a térség országgyűlési képviselője a helyszínen tájékozódott.

Belvízhelyzet Furtán2010-12-09 09:13:59

Rendkívüli a belvízhelyzet ezen a télen - áll a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság Országos Műszaki Irányító Törzsének hétfői közleményében, de a megye több településén élők mindezt a bőrükön tapasztalhatják.

Nyúlgát védi Mezősast2010-12-08 17:00:57

Hajdú-Bihar négy településén rendeltek el III. fokú belvízvédelmi készültséget. Mezősason nyúlgátat építettek.

Szinte nincs olyan terület biharban, bármerre indulunk, hogy ne találkoznánk belvízzel. Merre csak a szem ellát, víz,víz,víz. Megteltek a csatornák, a mezőgazdasági területek jelentős részét víz borítja,megnehezítve a betakarítást és az előkészítő munkálatokat...

Özönvíz2010-12-03 13:54:16

A szokatlanul nagy mennyiségű esőzés egyre több településen okoz komoly gondokat Biharban is.

Kritikus a közúti helyzet2010-06-04 15:40:00
Árvizek és belvizek miatt az országos közúthálózat közel 80 szakaszán teljes útzár van érvényben. A helyzet az észak-magyarországi, ...

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei útállapotok 2010. május 19-én. Fontos információk az autósoknak!

Kitelepítések, útzárak, áradások - a harmadik napja tartó viharos időjárás továbbra is komoly gondokat okoz országszerte. Borsodban a kormányzat veszélyhelyzetet hirdetett azokon a településeken, ...

Megyénkben komoly gondokat okoz a belvíz, az elöntött területek nagysága napról-napra változik. A két nagy levezető csatorna megtelt, és bár kezelhető lenne az óriási víztömeg, pénz hiányában nem lehet folytatni a védekezést.

Tovább apadt a belvíz2010-03-16 15:46:54
Tovább csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága - jelenleg 106 ezer hektárt borít víz. A szakemberek ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogyha újabb csapadék érkezik, akkor újra növekedhet a belvízzel elöntött területek nagysága. Árvízveszély közben továbbra sincs.
Nem javul a belvízhelyzet2010-03-07 19:10:53

Nem változott jelentősen az elmúlt napokban a belvízzel elöntött területek nagysága itthon, továbbra is körülbelül 165 ezer hektár van víz alatt. A szakemberek szerint a következő napokban sem lesz komoly változás.

Az átlagosnál kétszer nagyobb a belvíz által elöntött területek nagysága az országban, és ha az előrejelzéseknek megfelelően csapadékosabbra fordul az időjárás, a helyzet tovább romolhat ...
Továbbra is a víz az úr2010-03-01 19:09:33
Még mindig áradnak a folyók Észak-Magyarországon, és nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága. A Bodrogon és a Tarnán első fokú az árvízvédelmi készültség.
80 ezer hektár víz alatt2010-02-22 18:32:29

Évek óta nem volt akkora a belvíz Magyarországon, mint amilyen idén lehet. Vízügyi szakemberek arra számítanak, hogy 200 ezer hektár föld kerülhet víz alá a megolvadt hó és az esőzések miatt. Ez a szokásos kétszerese.
Magyarország keleti részében több megyében is első és másodfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el. Az olvadó hó miatt sok helyen homokzsákoznak, de otthonából egyelőre senkit nem kellett kitelepíteni.

A Berettyó ár- és belvízvédelmi helyzetéről adott jelentést Vécsei Tibor szakaszmérnökség vezető a berettyóújfalui Bihari Hírlapnak. Onnan idézünk:

« 1. oldal » 
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!