2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese szerint az ítélõtáblák az elmúlt években bebizonyították, hogy fontos helyük van a magyar igazságszolgáltatás rendszerében.

A vádlottak közül egynek kell börtönbe vonulnia.

Ballagás utáni családi csetepaté ügyében hozott ítéletet az ítélõtábla.

Folytatólagosan elkövetett sikkasztásban, pénzmosásban, közokirat-hamisításban és csalásban mondta ki bûnösnek a Debreceni Ítélõtábla hétfõn azt a négy vádlottat, aki 2007-ben csaknem 400 millió forint értékû intervenciós kukoricát értékesített. A vádlottak a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) szerzõdött partnereként tároltak 10 900 tonnányi gabonát, ebbõl több mint 10 500 tonnának nyoma veszett - közölte az ítélethirdetés után a táblabíróság szóvivõje az MTI-vel.

A Debreceni Ítélõtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa eljárási szabálysértésbõl adódó megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az elsõfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására utasította a Nyíregyházi Törvényszéket.

Április elején folytatódhat a Debreceni Ítélõtáblán az az adócsalási ügy, mely vádlottjai több éven keresztül százmilliós kárt okoztak az államnak.

Másodfokon is elítélte a bíróság a férfit.

Az alkalmazottak csak a töredékét kapták meg a nekik járó bérnek.

A vádlott azt ígérte, „megkeresi az ügyészt”, de kamuzott..

A Debreceni Ítélõtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bûntette miatt indított büntetõügyben, T. R. vádlott szabadságvesztését 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektõl eltiltásra súlyosította.

A bankok hiába keresték, nem találták a mûtrágyát a raktárakban.

Elõre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bûntettének kísérlete miatt Á. L. vádlott fiatalkorúak börtönében letöltendõ szabadságvesztés büntetését 12 évrõl jogerõsen 10 évre enyhítette a Debreceni Ítélõtábla Elek Balázs vezette tanácsa kedden – közölte az ítélethirdetés után a táblabíróság szóvivõje az MTI-vel.

A Debreceni Ítélõtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa a különösen nagy értékre, folytatólagosan, üzletszerûen elkövetett sikkasztás bûntette miatt Cs. Gyula ellen indult büntetõügyben megváltoztatta az elsõfokú bíróság ítéletét és a vádlott vonatkozásában 211.123.730.- forint vagyonelkobzást rendelt el. Egyebekben az elsõfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Jogerõsen 9 évre változtatta a megyei bíróság által elsõfokon kiszabott 6 év 6 hónap börtönbüntetést a Debreceni Ítélõtábla dr. Kardos Sándor vezette büntetõtanácsa annak az 53 éves férfinek az ügyében, aki 2008. szeptemberében leszúrta élettársát (20 évet éltek együtt). K. Lajos emberölésben és kiskorú veszélyeztetésében bûnös.

« 1. oldal »