2024. április 19. Péntek, Emma.
 

Megható és megszívlelendõ gondolatokkal vette át konfirmációja 60. évfordulója alkalmából az emlékoklevelet Borhiné Mezei Emma, aki a gyülekezet elõtt elmondta, hogy egész életében az Úr tanításait követte, és ezt tudja ajánlani mindenkinek, mert õ megtapasztalta jelenlétét és segítségét.

A református gyülekezetekben az istentiszteletek között az egyik legnagyobb gyülekezeti és családi esemény a konformáció.

Húsvétvasárnap, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén Szent Liturgiát tartottak a hamarosan megújuló görögkatolikus templom mellett kialakított kápolnában.

Együtt a rászorulókért2013-12-21 20:40:31

Hála legyen Istennek érte, ebben az évben széleskörû egyházmegyei összefogással több száz nélkülözõ embertársunk Karácsonyát sikerült egy kicsit örömtelibbé tenni.

Kezdetét vette az adventi ünnepségsorozat, meggyújtották az elsõ gyertyát.

Hajdúdorog kultúrájának, szokáskörének, hagyományainak megismerése minden ember érdeklõdésének legméltóbb tárgya lehet. A város gazdag népszokásokkal, hagyományokkal rendelkezik Karácsony ünnepét illetõen, amelynek jelentõs része a mai napig él: karácsonyvárás, betlehemezés, csillagozás, kecskézés, kóringyálás, Szállást keres a szent család.

Az Apáti ortodox egyház hívei minden évben terveznek zarándok utat a szomszédos Romániába. Igénylik ezt a hívek, mert ki-ki a maga hite szerint ilyen utakon feltöltõdik lelkiekben.

Pocsaj, Máriapócs – Augusztus 12-én délután Pocsajban gyülekezett több mint 400 zarándok fiatal, hogy az ország minden részébõl megérkezve részt vegyenek a Hajdúdorogi Egyházmegye ötnapos zarándoklatán, melynek végsõ célja – a Pocsaj – Létavértes – Debrecen – Nyíradony – Nagykálló útvonalon végighaladva – a nemzeti kegyhely, Máriapócs.
Hazatértek a Révi találkozóra
Rév – Hazatértek a szomszédos Bihar megye Rév településrõl elszármazott emberek.

Debrecen, Hajdúböszörmény, Berettyóújfalu - Kattintson, és nézze meg, milyen istentiszteleti alkalmakon vehet részt Hajdú-Biharban.

A Magyar Református Szeretetszolgálat munkájába nyerhettek bepillantást azok a keresztények, akik részt vettek az ökumenikus imahét keretében a volt Megyeháza dísztermében megtartott igehirdetésen és filmvetítésen.

Az egyházközség fennállásának 420. évfordulója, valamint a Kálvin-évek alkalmából idõszaki kiállítást rendeztek a Bihari Múzeum kiállítótermében.

Évek óta Románia területén lévõ kolostorokat látogatnak meg az apáti ortodox egyházközösség tagjai.

A református gyülekezet egyik legfontosabb eseménye, a konfirmáció zajlott május 16-án a csökmõi református templomban. Idén négy kislány konfirmált: Stefán Tímea, Szincsák Alexandra, Tokai Lilla, és Vári Julianna.

Idén is lesz farsang a Vésztõi Református EGyházközség szervezésében, február 13-án 15 órai kezdettel.

« Előző « 2. oldal »