2024. április 19. Péntek, Emma.
 

Az “Év orvosa” – díjat idén dr. Kincses Béla gáborjáni háziorvos kapta, ezzel együtt egy kamarai díj is gazdára talált, a Hagymási-emlékérem, amit azért alapított 2009-ben a megyei orvosi kamara, hogy elismerhessék azon kollégák munkáját, akik hosszú idõn keresztül, önzetlenül, sokat tettek a kamaráért.

A találmányok, innovációk és kiemelkedõ kulturális teljesítményeknek az ország gazdasági sikerességében betöltött szerepét hangsúlyozták a résztvevõk a szellemi tulajdon világnapja és a magyar szabadalmi rendszer létrejöttének 120. évfordulója alkalmából a Parlamentben tartott rendezvényen csütörtökön. Az eseményen átadták a szellemi tulajdon védelmében fontos szerepet játszó intézményeknek a Milleniumi díjakat.

Bereczné Eszterhai Valéria, a Debreceni Vízmû Zrt. gazdasági igazgatója a víz világnapja alkalmából Kvassay Jenõ emlékérmet vehetett át Kontrát Károlytól, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárától március 19-én, a Belügyminisztériumban rendezett ünnepségen.

A Debreceni Rendõrkapitányság vezetõje emlékplakettet adott át annak a két 18 éves fiúnak, akik a rendõrök kiérkezéséig visszatartották a hajdúhadházi gyanúsítottat.

Az iskolai tanulmányain túl számos egyéb ismeretre volt szüksége.

Az 1989-es páneurópai piknik szervezõi és a Magyarországra menekült keletnémet családok, polgárok segítõi kaptak elismerést a XXI. Század Intézettõl és a Terror Háza Múzeumtól hétfõn Budapesten.

A hazai mezõgazdaság kiemelkedõ szolgálatáért adott át elismerést a Debreceni Egyetem agrárkara a Magyar Mezõgazdaság folyóiratnak.

A szakmai díj mellett közönségdíjat is kiosztanak, amire még január 28-ig lehet szavazni.

Jók vagyunk internetbõl2015-01-10 20:33:04

Az internetes kultúra fõvárosává választották a megyeszékhelyet.

A csökmõi Faluház hagyományos karácsonyi koncertjén három elismerést is átadott Nagy Tibor polgármester.

A Belügyminisztérium idén már harmadik alkalommal díjazta azokat a települési önkormányzatokat vagy közfoglalkoztatókat, amelyek példaértékû tevékenységükkel elõsegítették a közfoglalkoztatás rendszerének innovatív, önfenntartásra ösztönzõ irányába történõ elmozdulását.

Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok, megyei rendõrfõkapitány 2014. október 22-én nemzeti ünnepünk alkalmából elismeréseket adott át.

A hajdú-bihari polgárõrök közül többen elismerést vehettek át a május 31-ei, Hajdúhadházon rendezett XXII. Megyei Polgárõr nap alkalmából.

A májusban elnyert Év Múzeuma pályázat minisztériumi különdíja után ismét országos szakmai elismerésben részesült a Bihari Múzeum munkatársi gárdája.


A Semmelweis nap, valamint az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban kitüntetéseket adtak át, illetve egy dolgozót elõléptettek június 28-án.

A kedvezményes honosítási eljárás során, a magyarság közjogi egységesítésének megteremtése érdekében végzett áldozatos szakmai munkájának elismeréseként oklevelet és ajándékot kapott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól – KIM – Törökné Kovács Judit anyakönyvvezetõ.

 

Wlassics Gyula-díjjal ismerték el a szentpéterszegi Harasztosi Sándor munkáját. A Bihari Népfõiskola elnöke október 22-én vehette át a díjat Budapesten, a Néprajzi Múzeumban Szõcs Géza államtitkártól.

Csökmõi az Év tájháza2010-09-27 09:11:46

Hatodik alkalommal került kiosztásra az "Év tájháza" elnevezésû díj a Magyarországi Tájházak Szövetségének jóvoltából. A neves díjat idén a Csökmõi Tájház kapta meg a színvonalas programjaiért, valamint a közelmúltban befejezett fejlesztéséért. A díjat 2010. szeptember 25-én, Kiskõrösön vehették át a tulajdonosok.

A Körös Körül Néptánc Együttes egy éve mûködik Komádiban. Számos fellépés, fergeteges tánc, óriási siker van mögöttük. Most a város vezetése is elismerte õket.

« 1. oldal »