2024. április 19. Péntek, Emma.
 

Tárgyakban folyamatosan gazdagodó múzeuma van Konyárnak.

Több évtizedes, igen leromlott állapotából 5 év közös összefogása és sokak erõfeszítése révén kívül-belül megújult a közel 300 éves pocsaji görögkatolikus templom.

Hét megyénkbeli görög katolikus lakásotthon válik takarékosabban fenntarthatóvá.

Megkezdõdött az ebesi egészségügyi alapellátás fejlesztése elnevezésû beruházás.

Fogyó úttalan utak2014-06-15 12:00:28

Megerõsítenek 42 kilométernyi, fõleg külterületi utat a következõ hetekben.

Évente százezernél többen intézhetik egészségbiztosítással és nyugdíjbiztosítással kapcsolatos ügyeiket Debrecenben, a két szakigazgatási szerv közösen kialakított új ügyfélszolgálati irodájában – jelentette be a hajdú-bihari kormányhivatal fõigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben.

A testület döntés elõkészítõ tanulmányt készíttet a városközpont felújítására.

Átadták a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új fõépületét Budapesten. Orbán Viktor kormányfõ történelmi kötelezettségnek nevezte a Ludovika felújítását.

Az 1367-ben alapított pécsi egyetem felújítása félmilliárd forintba került, a forrást 2011-ben biztosították.

Európai uniós forrásból megújul Hajdúböszörmény legrégebbi mûemléke, a zeleméri templomrom – jelentette be Fórizs László (Fidesz) alpolgármester a pénteki alapkõletételen.

Nemsoká biztonságos, méltó környezetben lesz látogatható a mûemlék zeleméri templomrom; a felújításhoz (melynek részleteirõl a napokban beszámoltunk) a Bodaszõlõért Egyesület nyert pályázati támogatást.

Felavatták az Országház megújult homlokzatát pénteken. Kövér László házelnök az ünnepségen azt mondta, az Országházhoz hasonlóan a közeljövõben a magyar állam intézménye, szervezete és mûködése is újjászületik.

Az 1800-as évek végén, már akkor sem új orgonát vásároltak az apáti református templom atyafiai. Azóta a több mint száz év elmúlta szükségessé tette az orgona felújítását, restaurálását.


A megyei útbiztos reményei szerint ez az összeg akár a kétmilliárd forintot is elérheti.

Népliget utca átadása2013-05-24 12:42:27

Ma 10.00-kor átadták a felújított Népliget utcát!
Képgalléria megtekinthetõ a hírre kattintva!

Záró ünnepséget szervezett a komádi Barsi Dénes Általános Iskola az épület felújítása és bõvítése alkalmából, 2013. január 11-én.

 

Már évi 2 százalékos energiaár-emelkedés esetén megéri hitelbõl felújítani a lakást, ha nagyobb lesz az áremelkedés, akkor pedig már jelentõsebb haszonnal jár.

Ünnepi mise és templom szentelés Körösszegapátiban
Körösszegapáti – ünnepi misére hívta a szombat (szeptember 22.- i) délelõtti harangszó a település lakosságát, de érkeztek sokan más településekrõl is.

Kaba – Április 27-én adták át a Kabai Önkéntes Tûzoltó Egyesület felújított épületét, amelyen Szilágyi Attila a Kabai Önkéntes Tûzoltó Egyesület elnöke, Szegi Emma Kaba polgármestere és Bodó Sándor országgyûlési képviselõ mondott ünnepélyes beszédet.


A megyében is párját ritkító beruházással büszkélkedhet a Berettyóújfalui Értelmi Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona – BERÉPO – jelentette be Muraközi István polgármester a röpke három hónap alatt felújított Mátyás utcai telephely épületeinek átadási ünnepségén.

 


Magyarhomorog – „Meggyógyult Magyarhomorog egyik ékköve az 1894-ben épült református temploma” – mondta prédikációjában Nagy Zsolt a Bihari Református egyházmegye esperese, abból az alkalomból, hogy ünnepi istentiszteletre gyûltek össze a település és a környék református hívei.


 

Május végén megkezdõdött a csökmõi református templom felújítása, amit pályázati pénzbõl finanszíroznak. Korábban felhívásra
lakossági adományok is gyûltek a külsõ- és belsõ munkálatok elvégzésére. A megújult épületet várhatóan õsszel adják majd át.

Felújították és kibõvítették Biharkeresztes közösségi házát és piacterét. Az eu-s projekt ünnepélyes zárórendezvényére csütörtökön délután került sor.

Mintegy 80 millió forintból egy kilométernyi út újult meg Berettyóújfaluban, melynek hétfõi átadása kapcsán Muraközi Istvántól megtudtuk, a jövõben nem terveznek további aszfaltozást, útjavítást a településen.

Jelentõs uniós támogatással, három települési önkormányzat közös beruházásában valósult meg a három középiskolát magába foglaló Pálfi István TISZK (Térségi Integrált Szakképzõ Központ) mûszaki-, technikai fejlesztése, infrastrukturális átalakítása.

« Előző « 2. oldal »  Következő »