2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

Már "csak" körülbelül 700 kátyú vár javításra megyénk közútjain.

Mintegy hatszáz diák kezdhette meg a tanévet a 70 millió forintból tejlesen felújított József Attila Általános Iskolában Berettyóújfaluban.

A nyári esõs, viharos idõjárás nehezítette, de nem állította meg a Hajdúságban az útépítési munkákat. A tervek szerint készült el a 4. számú fõút Püspökladány és Hajdúszoboszló, valamint Hajdúhadház és Téglás közötti szakaszain a több mint 26 kilométeres burkolaterõsítés.

Lassan befejezõdik az Apáti községháza felújítása. Két nyert pályázat szerencsés megvalósítása révén, mintegy 24 millió Ft értékben sikerült felújítani a több mint száz éves épületet a település központjában

Az új kormány lakásfelújítási programjának alapelve, hogy nem a fogyasztást, hanem az energetikai korszerûsítést kell támogatni. Egyelõre nem tudni, hogy adó-visszatérítés, vagy más kedvezmény formájában támogatják-e majd a munkálatokat - írja a Népszabadság.

Az év második felében felújítják az állomás épületében a várótermet, a mellékhelyiségeket, kicserélik, illetve felújítják a bútorzatot, valamint burkolatcserét is végrehajtanak. Milyen változások lesznek még a buszállomáson?

Komádi Orvosi Rendelõ2009-11-18 10:59:13

Újabb négy hajdú-bihari útszakaszon kezdõdik felújítás mintegy 507 millió forint értékben; a mûszaki átadás decemberre várható.

Milyen tervek vannak még a nyárra? Miylen útszakaszoat érdemes elkerülni?

Elavult kalkulációra alapozva becsülte meg a Margit híd felújításának árát, ráadásul számos árdrágító tényezõvel nem számolt a fõváros. A szétesõben lévõ híd tatarozására két cég jelentkezett, hasonló ajánlattal, de mindkettõ majdnem kétszer annyiról szól, mint amennyit a fõváros akart a hídra költeni.

Felújulhat az óvoda, és az iskola négy tanterme Furtán. A húsz milliós beruházásra már megvan a kivitelezési szerzõdés.

« Előző « 3. oldal »