2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

A CL Brokers Group Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fogyasztói csoportokkal kapcsolatos sajtóhirdetéseivel, a jogsértés elkövetéséért 3 millió 291 ezer forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - közölte a versenyhatóság kedden az MTI-vel.

Összesen több mint 15 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három, fogyasztói csoportokat szervezõ kft.-re, amelyek a hivatal szerint sajtóhirdetéseikkel tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak.

Jelentõsen változik az idei évtõl a fogyasztói csoportok szabályozása. A jogalkotók szándéka szerint az új szabályokkal a korábbiakhoz képest nehezítik a trükkös, becsapós fogyasztói csoportok, vásárlói klubok mûködését.

A fogyasztói csoportok szervezésével, mûködésével kapcsolatosan annyi jogi bizonytalanság tapasztalható, illetve a jogok érvényesítése terén olyan döntõ módon jelenik meg az úgynevezett szerencse-elem, hogy a fogyasztói csoportokba befizetett pénzek esetleges eltûnése esetén sem a hatóság, sem a bíróság nem tudja kártalanítani a tagokat. A D.A.S. JogSzerviz szakértõje szerint éppen a tapasztalatok alapján nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a tagok óriási kockázattal számolhatnak a befizetett pénzek tekintetében.

« 1. oldal »