2012. május 26. Szombat, Fülöp, Evelin.
 

Háromszáz forint fölött állt az euró árfolyama pénteken kora reggel. Ekkorra az euróval szemben csütörtökön jelentősen gyengülő frank ledolgozta hátránya nagy részét.

Kedden késő este, szerda hajnalban nagyot zuhant a forint, miután a görög miniszterelnök arra utalt, hogy Görögország kiléphet az eurózónából.

Kedden korán reggel a hétfő esti szinten mozgott a forint árfolyama, majd fél nyolc körül erősödni kezdett az összes jelentősebb valutával szemben.

Kisebb gyengüléssel kezdte a hetet a forint, de az árfolyam egyelőre messze van a 300 forintos eurótól.

A nemzetközi porondra most jellemző pesszimista hangulatban valamennyi fontosabb devizával szemben gyengült a forint péntek reggelre. Az eurót 299 forint fölött jegyezték nyolc óra előtt, az előző esti 296,9-es jegyzés után.

Csütörtök reggelre kissé erősödött a forint árfolyama, az eurót 295 forint alatt jegyezték a devizapiacon nyolc óra körül. A jegyzést továbbra is a sikertelen görög kormányalakítási kísérletek után nyugtalanabb euróövezeti hangulat alakítja.

Az eurót kilenc óra körül 297 forint fölött jegyezték a bankközi devizapiacon, tíz óra után azonban ismét a reggeli, 295 forinthoz közeli szinten járt az árfolyam. Valamennyi fontosabb devizához képest rontott szerda reggelre a magyar fizetőeszköz, miközben az új görög választás kiírásának híre az eurónak sem kedvezett. Elbizonytalaníthatta a piacokat Varga Mihály is, aki szerint reálisan kora őszre várható az IMF-megállapodás.

Az előző esti szintjén nyitotta a napot kedd reggel a forint, az eurót 292,4 forint körül jegyzik a devizapiacon. A magyar fizetőeszköz hétfőn indult gyengülésnek az euróval együtt a pesszimista nemzetközi piaci hangulatban.

A dollárhoz képest közel négyhavi mélypontra süllyedt az euró jegyzése hétfő reggel, miután egyre távolodik a gyors görög kormányalakítás esélye. A forint is gyengüléssel kezdte a hetet.

Több mint egy egységgel gyengült a forint árfolyama péntek reggelre a fontosabb devizákhoz képest: az eurót ismét 290 forint fölött jegyzik.

Kismértékben gyengült kedd reggelre a forint a devizapiacon az előző esti jegyzésekhez képest. Az eurót 287 forint közelében jegyezték nyolc órakor. Kereskedők szerint a forint árfolyamának alakulását a nemzetközi hangulat fogja meghatározni.

Esett az euró árfolyama hétfőn az ázsiai piacokon, miután a kormányzó pártok vereséget szenvedtek a franciaországi és a görögországi választásokon. A forint is veszített hétfő reggelre a pénteki jegyzésekhez viszonyítva.

A délelőtti 284,63-es szint közelében maradt a forint péntek délután, negyed négykor az eurót 284,70 forinton jegyezték, a csütörtök délutáni 283,50 forint után.

Erősen kezdett a forint2012-05-02 09:35:47

A nemzetközi bankközi deviza kereskedelemben 284,16 forintot ért egy euró szerda reggel, gyakorlatilag ugyanannyit, mint kedden este.

Gyengüléssel kezdte a kereskedést a forint, az euró árfolyama 289, a franké 240 forint fölé került Spanyolország leminősítése játsza a főszerepet. Később azonban megfordult a magyar deviza és erősödött a külföldi devizákhoz képest.

Az elmúlt két nap szárnyalása után árnyalatnyit erősödött csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzésekhez képest. Az eurót 288 forintnál, a svájci frankot 240 forint alatt jegyezték nyolc óra előtt a devizapiacon.

Szerda reggel is tartotta a keddi Orbán-Barroso találkozó nyomán megerősödött pozícióját a forint a bankközi devizapiacon. Egy nap alatt öt forinttal lett olcsóbb az euró, néggyel a svájci frank.

Gyengülve kezdett a forint2012-04-23 09:22:35

A piac a miniszterelnök brüsszeli szereplését és az első negyedévről várható államháztartási adatokat figyeli.

Lényegében nem változott a forint árfolyama péntek reggelre a fontosabb devizákhoz képest.

A forint továbbra is az elmúlt hét eleje óta kialakult 296-299 forintos eurójegyzési sávon belül ingadozik. Csütörtök reggelre az euróval és a svájci frankkal szemben fillérekkel erősödött, kilenc óra után azonban ezt az előnyét elvesztette. A piacok a 10 éves spanyol kötvényaukció eredményére várnak, az euróövezeti pénzügyi rendszer stabilitását esetleg fenyegető törlesztési nehézségek felmérése érdekében.

Gyengüléssel nyitotta a hetet a forint, a külföldi devizákkal szemben 0,5-2 forintot veszített értékéből.

Rosszul indult a forint2012-04-13 09:16:53

Szerény gyengüléssel indította a pénteki kereskedést a forint, a legjelentősebben a dollár erősödött a forinttal szemben.

Csütörtök kora reggelre enyhén javult a forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest, míg közel egy forintot dolgozott le veszteségéből a dollárhoz viszonyítva. Kilenc óra körül azonban  gyengülni kezdett a forint, az euró jegyzése ismét 298 forint fölé kúszott, de később ledolgozta ezt a veszteségét.

Gyenge szintről kezdte a szerdai napot a forint, de a reggel egy óra alatt faragott hátrányából, ennek eredményeként 298 alá süllyedt az euró.

Hétfőhöz képest szerény gyengüléssel kezdte a keddi kereskedést a forint, de gyorsan irányt váltott és erősödni kezdett.

« 1. oldal »  ... 8 Következő »
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!