2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

Harmadik alkalommal rendezték meg a helybeli, messze földön híres bárándi kenyérnek címzett ünnepet.

Egy kiállítás margójára2013-09-20 14:38:22

„Éltetõ hagyományaink” címmel szeptember 20-án (pénteken) 17 órakor hat jeles népmûvész alkotásából nyílik kiállítás a DMK Tímárház – Kézmûvesek Házában (Nagy Gál I. u. 6.). Ennek a kiállításnak kapcsán szeretnék írni róluk, illetve bemutatni azt a mûvész házaspárt, Sarkadi Gyulát és feleségét Sarkadi Gyuláné Borikát, aki a mai kiállításon is ott lesz, mint népi iparmûvész.

10 éves jubileumot ünnepeltek Körösszakálban
Körösszakál – Egész napos rendezvénnyel ünnepelték a Körösszakáli Nemzetiségi és Hagyományõrzõ Közösségfejlesztõ és Szervezõ Egyesület valamint a Petlend-Csehi néptáncegyüttes 10 éves születésnapját 2012. november 3.-án.


Berettyóújfalu – Szélsõ érték néven természetbarát kulturális találkozónak ad otthont három napon keresztül  A Népligetben megrendezett találkozónak ugyanúgy célja a kortárs és hagyományõrzõ magyar kultúra különlegességeinek, sajátos értékeinek a bemutatása, mint a tehetségek felkarolása.


Körösszakál – XI. alkalommal rendezik Körösszakálban a Körösszakáli Nemzetiségi Néptánc és Népzenei Tábort.

Nagyrábé – Közösen ünnepelték a Magyar Kultúra Napját a helyi és a furtai hagyomány õrzõk.

Húsvét a Tájházban2010-04-09 08:55:51
Idén is megszervezte a Csökmõi Tájház húsvéti programját, a hagyományõrzõ tojásfestést. 2010. április 3-án várták a gyerekeket, akik a régi tojásfestési technikával ismerkedhettek meg.

A második böllérversenyt az elsõ utáni nagyon jó visszajelzések alapján rendeztük meg és reméljük, továbbiak követik majd – mondta Csetneki Csaba polgármester.

Az elmúlt szombaton remek hangulatú jótékonysági gálamûsoron és bálon vehettek részt a komádiak.

Élettel telt meg a zsákai Rhédey Kastély szeptember 5-én. A bihari falucskában a III. Térségi Hagyományõrzõ mesterségek ünnepét tartották meg ezen a napon.

Feldíszített fogatok, nótaszó és népi tánc verte fel a csendet Csökmõn, október 11-én délután. A szüreti felvonulást sokan megnézték.

« 1. oldal »