2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

Nyolc hónap és tizenhárom millió forint telt, illeve fogyott el azóta, hogy Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos vezényletével elkezdõdött az internetrõl szóló internetes konzultáció. Végeredménye kevéssé meglepõ módon az lett, hogy a magyar internetezõk mindenképpen olcsóbb, de lehetõleg ingyennetet akarnak. A konzultációt a kormány azután indította el, hogy visszalépett a tervezett netadótól, aminek rövid történetét tüntetéssorozat és megrongált Fidesz-székház kísérte.

Gyõzelemnek nevezték a tervezett internetadó elleni tüntetések szervezõi pénteken Budapesten, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezte az új adótípusról szóló javaslat visszavonását. A tüntetõk ismét a József nádor téren gyûltek össze.

Bonyolítja az adórendszer mûködését, másrészt feszültségeket is hoz a kisadók kiterjesztése, ezért a Költségvetési tanács az internetadó bevezetését sem helyesli. Errõl is beszélt a testület elnöke, Kovács Árpád a Kossuth Rádióban.

Az emberek megkérdõjelezik a távközlési adó kiterjesztésének ésszerûségét, ezért az ebben a formában nem vezethetõ be, így módosítani kell a parlament elõtt fekvõ adótörvény-javaslatot – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc címû mûsorában.

Az internetszolgáltatásra jövõre kiterjesztendõ távközlési adóra elõfizetésenként vezetik be a felsõ határt, amely magánszemély elõfizetõk esetében 700 forint, nem magánszemély elõfizetõk esetében 5000 forint lesz, hasonlóan a telefonszolgáltatásoknál már érvényben lévõ szabályokhoz – derül ki az Országgyûlésnek csütörtökön beterjesztett 2015. évi költségvetési törvényjavaslatból.

A kormány által bevezetni tervezett internetadó ellen kezdõdött újabb tüntetés Budapesten, az V. kerületi József nádor téren kedd este. A felszólalók a törvényjavaslat visszavonását követelték, majd a budai Clark Ádám térre vonultak a tiltakozók, késõbb egy csoport a Parlament elé ment.

Budapest mellett Debrecenben, Miskolcon és Nyíregyházán is az utcára vonulnak a tiltakozók!

A politológus szerint az erõszak miatt nem érte el célját a netadó elleni demonstráció.

2014. október 28-án (kedd) demonstrációt szervez az Y-Gen Egyesület abban az esetben, ha a kormány elfogadja az internetadó tervezetét.

Budapest, 2012. április 20., péntek (MTI) – A Nemzetgazdasági Minisztérium azt javasolja a kormánynak, hogy minden vezetékes és mobiltelefonálást, valamint internetforgalmat adóztasson meg, a tárca szerint az ebbõl származó bevétel elérheti a 40-50 milliárd forintot – írta az Origo hírportál minisztériumi forrásokra hivatkozva pénteken.

« 1. oldal »