2019. július 18. Csütörtök, Frigyes.
 

A bevételt egy fõleg hátrányos helyzetû gyerekekkel foglalkozó alapítvány kapja.

Csodált ékkõvé forrnak a leszakadt, minden oldalról szúróssá, élessé vált, „maradéknak” ítélt darabkák.

Egy véletlen találkozás következményeként jótékonysági akcióba kezdett olvasónk.

Két súlyosan beteg földesi gyermeken segítettek mindazok, akik rajthoz álltak pénteken Földesen, az elsõ jótékonysági autóversenyen.

Jótékonysági Design Aid vásárral egybekötött árverést tartanak az Igazgyöngy Alapítvány javára csütörtökön Budapesten a Magnet Közösségi Házban.

Példaértékû összefogás és együttmûködési megállapodás született a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítványa, három északkelet-magyarországi kereskedelmi és iparkamara, valamint a Russmedia és a Debrecen Televízió között Kárpátalja megsegítésére.

A Reménysugár Gyermekotthonba érkezett a Coop segélykamionja csütörtök délután. Az üzletlánc több raklapnyi élelmiszert adományozott a Debrecenben lévõ intézménynek.

A kárpátaljai magyarok javára gyûjtenek ma, a nemzeti ünnepen a magyarországi katolikus templomokban.

Már mûködik az az S.O.S. Bajban az erdõ! civil összefogás adományvonala, amelynek hívásával facsemeték telepítéséhez járulhatnak hozzá a természetbarátok - tájékoztatta Lominiczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület fõtitkára az MTI-t hétfõn.

Ebédet osztott az MSZP Hajdú-Bihar Megyei Területi Szövetség Nõ- és Karitatív Tagozata a hátrányos helyzetû emberek részére december 26-án a déli órákban Debrecen fõterén.

Az elmúlt évinél 20 százalékkal több adomány gyûlt össze az idén a Mikulásgyárban, így akár 350 ezer rászorulónak is segítséget nyújthatnak a karitatív akcióban - tájékoztatta a Mikulásgyár fõszervezõje pénteken az MTI-t.

Folyamatosan kézbesíti a rászorulóknak összeállított ajándékcsomagokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely minden eddiginél több, 261,5 tonna tartós élelmiszert gyûjtött idei karácsonyi akciója során.

Öt hét alatt több mint 385 ezer hívás, illetve sms érkezett az Ökumenikus Segélyszervezet 19. alkalommal meghirdetett adventi pénzadománygyûjtõ telefonszámára, a 250 forintjával számolt adományok így elérik a 96,3 millió forintot - közölte a segélyszervezet az MTI-vel.

A tízéves kisfiú aligha reménykedhet álma teljesülésében, mivel egy tabletre vágyik.

Csütörtökön fejezõdik be „Egy tányérnyi törõdés” elnevezésû akciónk, melynek során meleg étellel, zsíros kenyérrel, forró teával kedveskedünk a rászorulóknak a Napló-székház mellett, a Csapó utcán, 11 és 15 óra között.

A mikepércsi tanodában tanuló 35 hátrányos helyzetû gyerek karácsonyát szeretné szebbé tenni a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma.

Ételt kérnek a legtöbben2014-12-14 17:41:10

Mindennek örülnek a válságos körülmények között élõ emberek, ám a létfenntartás alapvetõ eszközeire van a legnagyobb szükségük; elsõsorban tartós élelmiszerre.

Dobozba csomagolt karácsony2014-12-13 16:36:10

A Debrecen Gladiators amerikai futball csapat Karácsonyi Cipõsdoboz Adománygyûjtõ Akciót szervez az Aktív Fitness Szabadidõ Centrum együttmûködésével.

A Nemzetközi Gyermekmentõ Szolgálat idén is ünnepi programokkal és ajándékokkal örvendeztet meg 1500 magyarországi és határon túli, rossz anyagi körülmények között élõ, hátrányos helyzetû, rászoruló gyermeket.

A magyarok háromnegyede jótékonykodik a karácsonyi idõszakban, a legtöbben gyermekotthonokat támogatnának pénzzel - derült ki egy reprezentatív felmérésbõl, melynek célja egy nagyszabású adománygyûjtés minél hatékonyabbá tétele volt.

Ötszáz tonna, azaz 24 kamionnyi almát juttat el karácsonyig rászoruló családoknak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat.

A kormány több intézkedéscsomaggal segíti a rászorulókat a téli idõszakban: a többi között elindítja a rászorulókat támogató operatív programot és 9 milliárd forintot fordít hajléktalanellátásra - közölte Kurucz Éva kormányszóvivõ hétfõn sajtótájékoztatón, a Nógrád megyei Sóshartyánban.

Jótékonysági adventi koncertet szerveznek Pocsajban a helyi görög katolikus és a református felekezetek. A koncertet a helyi általános iskola tornatermében rendezik meg november 29-én, 16 órától.

Nyolc, az ország leghátrányosabb helyzetû kistérségeiben lévõ iskolának juttatott 100 tonnányi, érvénytelenített Erzsébet-utalványból készült brikettet az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. – közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány hétfõn az MTI-vel.

Legalább félezer gyermeket szeretnének megajándékozni.

« 1. oldal »  Következő »