2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

Kötelezõ óvodába járáshoz köti a kormány a családi pótlék folyósítását 2016. január 1-jétõl.

A hagyományos ablakok lecserélése jól záródóakra felerõsítette a nyílt égésterû kazánok és vízmelegítõk okozta szén-monoxid mérgezés lehetõségét, amely ellen riasztóval lehet védekezni, de tízbõl csak egy-kettõ megfelelõ.

A kisebb rendezvényekre is kötelezõ lesz mentési tervet készíteni egy minisztériumi rendelettervezet alapján; a hatályos szabályozás szerint ez az 50 ezer fõsnél nagyobb rendezvényekre kötelezõ, a szaktárca ezt 5 ezerre csökkentené – a rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.


Budapest teljes területén és 18 megyében július elsejei hatállyal kötelezõ tüdõszûrést rendelt el az illetékes tiszti fõorvos.

Az ember nem szereti a kötelezõ dolgokat, de kénytelen tudomásul venni. Ilyen a kötelezõ gépjármû- felelõsség biztosítás (KGFB) is. Viszont mint minden „rosszban” azért ebben is van valami jó, ráadásul sokkal több, mint azt sokan gondolnák. Megkockáztatom, hogy a közlekedésben résztvevõk kilencven százaléka a mai napig nincs tisztában azzal, hogy mi mindenre jó a „kötelezõ”.

Ingyen elszállítják az üres üvegeket az éttermekbõl, mégis mindössze a vendéglátóhelyek 10 százaléka él a lehetõséggel. Egy uniós szabály miatt 2012-re Magyarországnak az üveghulladékok 60 százalékát újra kell hasznosítania.

Évente egyszer van lehetõségünk arra, hogy GFB szerzõdésünket átvigyük másik biztosítóhoz. A biztosítók október végén hozzák nyilvánosságra következõ évi díjtáblázataikat, így ha kedvezõbb ajánlatot találunk, november hónap folyamán (de december 31-re) felmonhatjuk szerzõdésünket, majd december végéig kell megkötnünk az új szerzõdést.

« 1. oldal »