2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 


Itt a nyár és vele együtt a vakáció szezonja is. Ha autóval indulunk neki az országnak, világnak, akkor ezeket mindenképpen érdemes ellenõrizni.

Egy egyeki általános iskola felsõ tagozatos diákjai mérték össze közlekedéssel kapcsolatos tudásukat a „Gondolkodj Egészségesen!” címû projekt keretében.

A gyerekek tudatosságának növelése a célja annak a 100 millió forintos közlekedésbiztonsági pályázatnak, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (Klik) és a Közlekedéstudományi Intézettel (KTI) együttmûködésben hirdetett meg általános iskolák számára.

Közlekedésbiztonsági vetélkedõt tartottak a rendõrök a Hajdú-Bihar megyében tanuló gyerekeknek.

Ingyenesen átvizsgálták, és ha közlekedésre alkalmasnak találták, megfelelõ mûszaki állapot esetén – vizsgadíj befizetése mellett – a jármû azonnali mûszaki vizsgáztatást vállaltak. Mindezt szombaton a megyei kormányhivatal közlekedési felügyelõsége Bartók Béla úti bázisán. Az akcióval együtt rendezte meg a megyei Balesetmegelõzési Bizottság a tavaszi motoros rendezvényét, melyen a résztvevõk kipróbálhatták a motoros ügyességi pályát, illetve a motoros szimulátort.

Közlekedésbiztonsági kerékpáros akciót szervezett az önkormányzat a rendõrséggel.

Forrás: US Department of TransportationKétezer-nyolcszáz autóval indul közlekedésbiztonsági program Amerikában. A kocsik nagy része csak a saját helyzetét és sebességét fogja sugározni, de tesztelnek a környezetükre is figyelõ autókat is.

A halálos alkoholmérgezés közelében is beülnek egyesek az autóba, vagy felszállnak a kerékpárjukra. Vannak ellenben, akik józanul, mégis ész vagy jogosítvány nélkül száguldoznak az útjainkon. Összegyûjtöttük a magyarországi szabálysértési legeket a 261 km/órás gyorshajtástól a tízmilliós bírságig.
« 1. oldal »