2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

Olajtök termesztésbe és olajsajtolásba kezd a település a közmunkaprogram jóvoltából ebben az évben, tudtuk meg Kecskés Gyula polgármestertõl.

Hárommilliárd forintot szán a kormány arra, hogy ösztönözze a közmunkások átlépését a versenyszférába. 2016 februárjától, ha egy közmunkás piaci állást talál, akkor havonta felveheti azt a pénzt is, ami a közmunkás-jogviszonyból még járna neki.

Nyolcvanezer magyar munkanélküli talált állást egy negyedév alatt. Az inaktívak közül is sokan kezdtek ismét dolgozni. Az európai statisztikákban is kiemelkedõen teljesít a magyar munkaerõpiac. Elsõ ránézésre, mert ha megnézzük, hogyan alakult a közfoglalkoztatás, és mi lett volna enélkül, akkor rájöhetünk, hogy szinte itthon a legrosszabb a helyzet Európában.

Ha kevés a munkanélküli egy faluban, a település nem kap pluszpénzt az államtól a szegénység enyhítésére. A Borsod megyei falvak polgármesterei panaszkodnak.

Sepregetsz, vagy annyi a segélynek - diplomás, képzett munkanélkülieket is takarításra fognak Nyíregyházán. Naponta százak tolonganak a helyi közfoglalkoztatási irodában, ahol lassú az ügyintézés, nincs levegõ, és tombolaszelvénnyel hívják be a jelentkezõket.

Bruttó 241 600 forintot keres egy átlagos magyar a KSH adatai szerint. 2011 óta alig kilenc százalékkal nõttek az átlagkeresetek

Aki lehetõséget kap a közfoglalkoztatásban, az más úton nem segélyezhetõ.

Tanulságos modell és jó példa, így mutatták be a közgyûlésen az új szociális rendszert.

Négy programban a tavalyinál kevesebben, de jóval hosszabb ideig dolgozhatnak.

Vezetõ közgazdászok szkeptikusak a teljes körû foglalkoztatottság eljövetele kapcsán.

Elindult a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási portálja, amely széleskörû tájékoztatást nyújt a közfoglalkoztatóknak és közfoglalkoztatottaknak – tájékoztatta a tárca szerdán az MTI-t.

A bagaméri polgármester szerint 30-35 közmunkás az aktuális teendõkre most éppen elég.

Nem csak forintban mérhetõ2015-03-09 11:11:18

Hajdúböszörmény évek óta az ország egyik legnagyobb közfoglalkoztatójának számít.

A kormány az elõzõ évinél 15-20 ezerrel több közfoglalkoztatottra számít idén annak köszönhetõen, hogy 2015-ben a tavalyi emelt összegnek számító 230 milliárd forintnál is 40 milliárd forinttal több áll rendelkezésre erre a célra - jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivõ.

A kormány az elõzõ évinél 15-20 ezerrel több közfoglalkoztatottra számít idén annak köszönhetõen, hogy 2015-ben a tavalyi emelt összegnek számító 230 milliárd forintnál is 40 milliárd forinttal több áll rendelkezésre erre a célra - jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivõ csütörtökön, Budapesten, sajtótájékoztatón.

A múlt évinél lényegesen több közfoglalkoztatott bevonását teszi lehetõvé a Start-munkaprogram tavalyinál nagyobb, 270 milliárd forintos kiadási elõirányzata - közölte a Belügyminisztérium (BM) szerdán az MTI-vel.

Ettõl az évtõl új módi járja: hosszabb közmunka-programok, némileg több pénzért.

A települést nem csak kastélyáról és fesztiváljáról ismerik, hanem drótkerítésérõl is.

„Közmunkában gazdag új évet!” Akár így is beköszönhetett volna Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a minap a köztévé egyik mûsorában, ahol – többek közt – arról is beszélt, hogy a kormány 2015-ben a mostaninál is több közfoglalkoztatottat vizionál. Csóváltam a fejem a hír hallatán. Jó lesz ez így?  Tarnavölgyi Gergely jegyzete.

A múlt héten elfogadott költségvetés célja, hogy mindenkinek egy kicsit jobb legyen – mondta Pósán László országgyûlési képviselõ (Fidesz-KDNP) a 2015-ös büdzsérõl szóló hétfõi sajtótájékoztatóján.

A költségvetési tervezet alapján havonta átlagosan 220 ezer fõ körül alakulhat az idei majdnem 200 ezer után - írja a Magyar Hírlap a BM számításaira hivatkozva.

Akár egész évben dolgozhatnak a közfoglalkoztatottak, az egyes programok hosszabb ideig mûködhetnek, a változtatásoknak köszönhetõen 40 ezerrel bõvülhet a foglalkoztatottak száma, és javulhatnak majd az álláskeresõk elhelyezkedésének esélyei - áll a kormányrendelet-tervezetben, amelyet a Magyar Nemzet ismertet.

Hamis orvosi papírral akart kibújni a közmunka alól, vádat emelt ellene az ügyészség.

1087-en dolgoznak jelenleg a közfoglalkoztatási programokban.

Három program segíti a közfoglalkoztatást Pocsajban: több mint 300 fõnek ad így a település munkát.

« 1. oldal »  Következő »