2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 

„Családbarát ország” - az Origo információi szerint ezzel a jelszóval indul majd el õsszel a kormány új kampánya. A minisztérium szerint az üzenet senki ellen nem irányul majd, õk csak az értékeket szeretnék erõsíteni az emberekben.

A bárányhimlõ következményeinek megelõzésére figyelmeztet a „Védõoltással a Bárányhimlõ Ellen” program.

A mérgek által kiváltott immunrendszeri zavarok a szervezet védekezõképességét gyengítik.

Idén is meghirdeti ivóvíz-fogyasztási kampányát a magyar általános iskolák számára az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI); március 23. és 27. között a gyerekek az OÉTI által kidolgozott, kreativitást, ügyességet igénylõ feladatok, játékos programok és interaktív oktatóanyag segítségével ismerkednek az egészséges folyadékfogyasztási szokásokkal.

Három hetük van az önkormányzati és nemzetiségi választáson induló jelölteknek és jelölõszervezeteknek, hogy eltávolítsák a kampány idõszakában közterületeken elhelyezett plakátjaikat.

Szabad kampányolni a közterületeken a vasárnapi önkormányzati választáson a szavazás ideje alatt is, kivéve a szavazóhelyiségek körüli, 150 méteres sugarú területeket. A választási törvényben meghatározott területi korlátozás azonban nem vonatkozik a 150 méteren belüli magánterületekre.

Rekordtermés várható az idén almából, amelynek értékesítését az orosz embargó is nehezíti, ezért a Földmûvelésügyi Minisztérium (FM) több intézkedéssel is segíti az almafogyasztás népszerûsítését, és a termelõk támogatását – számolt be a kormányszóvivõ és a földmûvelésügyi miniszter sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.

Szombaton kezdõdik a hivatalos választási kampány, jövõ hétfõtõl pedig a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselõjelöltekre, azaz arra, hogy kik szerepeljenek a szavazólapokon.

Az Állami Számvevõszék (ÁSZ) folytatja az országgyûlési választás kampánypénzeinek ellenõrzését: most a parlamentbe jutott pártok azon jelöltjeit vizsgálják, akik az egymillió forintos költségvetési támogatáson felül is költöttek a kampányban – olvasható az Állami Számvevõszék hírportálján.

Egy hetük van az országgyûlési választáson induló jelölteknek és pártoknak arra, hogy eltávolítsák a kampány idõszakában közterületeken elhelyezett plakátjaikat.

Rendõrségi kampány idén is a Józan húsvétért
Debrecen – A közlekedõk naponta legalább 4-4 órában számíthatnak a rendõrség fokozott közúti jelenlétére. Az április 1-jéig tartó akció elsõdleges célja a gépjármûvezetõk és a kerékpárosok ellenõrzése.

Káosz, egyre csúszó határidõk, és legalább 60 milliárd forint kár. Így jellemezte az elmúlt évek 3 legnagyobb fõvárosi beruházását az a jelentéstervezet, amelyrõl ma tárgyalt a fõvárosi önkormányzat bizottsága.
Sokakat felháborító szórólapok láttak napvilágot még a választás elsõ fordulója elõtt a bihari településeken. A községekre lebontott röpcédulák március 13-ai keltezéssel jelentek meg. Vannak, akikhez még csak mostanában jutott el ...
Több párt is csütörtökön tartja kampányzáró rendezvényét. Az MSZP Miskolcon, a Fidesz és az LMP Budapesten, a Jobbik pedig a fõváros mellett Békéscsabán zárja a kampányt az országgyûlési választások elsõ fordulója elõtt.
Tiltakozik az egyik dohányggyár az MDF választási plakátja ellen. A plakáton ugyanis három cigarettásdoboz található, és a dohánygyár szerint ebbõl kettõ egyértelmûen hasonlít az õ termékükhöz.
Választási plakátok lopása közben fogtak el két férfit az akciósok a fõvárosban. A Független Hírügynökség értesülése szerint az egyik férfi a Jobbik Magyarországért Mozgalom tagja, ezt a nála talált tagsági igazolvány igazolta.
Jobbik 73, MSZP 2, Fidesz 12010-02-12 18:12:02
« 1. oldal »