2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

Továbbra is jelentõs igény van a kerékpárutak építésére megyénkben.

Kerékpárút épül Debrecen és Mikepércs között, a beruházást 485,5 millió forinttal támogatja az Európai Unió és a magyar állam – közölte a debreceni polgármesteri hivatal sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Egy most induló projekt jóvoltából 80 kilométerre nõhet a bicikliút hálózat hossza.

A gázvezetéken huzakodtak2014-04-22 19:18:08

Egy elhúzódó tulajdonjogi bejegyzés és egy gázvezeték áthelyezése okoz problémát.

Tizenkét kilométernyi kerékpárutat építettek 800 millió forintból Dinnyés és Velence között.

Kisebb megszakításokkal, de már az országhatárig tekerhetünk a magyar–román kerékpárúton.

Határtalan a boldogság – e szavakkal kezdte Muraközi István polgármester azt a sajtótájékoztatót, melyen hat település – a vendéglátó mellett Nagyvárad alpolgármestere, Ártánd, Mezõpeterd, Biharkeresztes, Bors – polgármestere elõtt nyitott meg, abból az alkalomból, hogy hamarosan elkezdõdhet a mintegy 35 km-nyi kerékpárút építése Berettyóújfalu és Nagyvárad között.

Illusztráció
Balmazújváros, 2013. január 31., csütörtök (MTI) – Hajdú-Bihar megyében 2012-ben csaknem 30 kilométer kerékpárutat építettek összesen kétmilliárd forint európai uniós forrásból – közölte Mezõ Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) igazgatója csütörtökön Balmazújvárosban.

 

 

A kerékpárútra nagy szükség van - illusztrációA kerékpárútra nagy szükség van -Amikor elõször hallottam arról, hogy kerékpárút épül Berettyóújfalutól Nagyváradig, valamint, hogy a harmincöt kilométer hosszú szakasz a jövõ évben már el is készülhet, rögtön a biharkeresztesi polgármester egy elejtett félmondata jutott az eszembe. Petneházi Attila jegyzete.

 


A határon átnyúló együttmûködések újabb példája valósulhat meg azzal a nyertes pályázattal, melynek eredményeként 35 kilométernyi kerékpárút épül meg Berettyóújfalu és Nagyvárad között. A projektismertetõ a nagyváradi városházán volt.

Az alsóbbrendû utak felújítására közel 14 milliárd forint, kerékpárutak építésére pedig 3 milliárd jut a régiónak az Új Széchenyi Terv keretében. A tervek szerint Erdélybe is gyorsabban juthatunk majd el.

« 1. oldal »