2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

A Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elindította a 2014. évi területalapú támogatáshoz kapcsolódó, elkülönített cukortámogatás kifizetését, amely során 4,2 milliárd forintot utal át több mint 500 ügyfél részére a következõ napokban - közölte az MVH pénteken az MTI-vel.

A minisztériumi dolgozók annál több jutalmat kapnak, minél több pénzt sikerül lehívni.

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) 21 éves fennállása óta 2014. volt az elsõ olyan év, amikor több kártalanítási ügyben kellett helytállnia, összesen hat hitelintézet vált fizetésképtelenné ebben az évben.

Megkezdte a szõlõültetvény szerkezetátalakítási és -átállítási támogatások kifizetését a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), e célra 3,46 milliárd forintos keret áll rendelkezésre uniós forrásból – közölte az MVH csütörtökön az MTI-vel.

Budapest, 2013. január 24., csütörtök (MTI) – Az alapjogi biztos szerint módosítani kell a családok támogatásáról szóló törvényt annak érdekében, hogy az ellátást visszamenõlegesen is megkaphassák azok, akik a gyerekek gondozását a családi jogállást rendezõ eljárások idején biztosították.

 

 

Már csak egy hetük van a devizahiteleseknek, hogy megszabaduljanak régi hiteleiktõl. Legalábbis az átlátható árazás biztosító törvénymódosítás értelmében augusztus 31-ig kérhetik bankjuktól a kölcsön módosítását, hogy az megfeleljen az április elsejétõl érvényes kritériumoknak. Ez az a törvény, amivel a kormány el kívánja érni, hogy a banki hitelkínálat átlátható és összehasonlítható legyen, a pénzügyekben kevésbé járatosaknak is. Ez és az éves csúcs közelében lévõ euró és svájci frank árfolyam a devizahiteleseknek azt is lehetõvé teszi, hogy forintosítsák hitelüket. Érdemes lecsapni a lehetõségre?

 

« 1. oldal »