2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 

Ötszáz intézmény mintegy ezer programmal, többek közt táncházzal, koncerttel, színházi estekkel és gasztronómiai programokkal várja péntektõl vasárnapig az érdeklõdõket országszerte a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat keretében.

Mint minden február elsõ hetében, az idén is megrendezték a Kazinczy szépkiejtési versenyt a Nadányi Zoltán Mûvelõdési Központban.

Január 22-én, a magyar kultúra, a Himnusz születésének napján a helyi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola diákjai és tanárai is csatlakoztak az együtt szaval a nemzet elnevezésû országos programhoz.

Hézsõ Ferenc, Munkácsy-díjas festõmûvész kiállításának megnyitásával ünnepelték a magyar kultúra napját múlt csütörtökön a Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtárban.

A Vass Lajos Népzenei Szövetség az idén is megrendezte a Népzenei Verseny Kárpát-medencei Döntõjét Budapesten, immár tizedik alkalommal.

Idén is több napig tart a magyar kultúra ünnepe programsorozat.

Idén jubilált a Tankcsapda, a 2014-es év mégsem a nosztalgiáról szólt. Az új album négyszeres platina, az idei több mint hatvan koncertbõl negyven már a kapunyitás elõtt teltházas volt, az ország legnagyobb nyári rendezvényein pedig több mint 200 ezren látták Lukács Laciékat.

A csökmõi Faluház hagyományos karácsonyi koncertjén három elismerést is átadott Nagy Tibor polgármester.

Kívül-belül megújult a Berettyóújfalu ékszerének tekintett Nadányi Zoltán Mûvelõdési Központ.

Kis remekmûvek születtek2014-11-20 10:06:32

Hagyományosan kiállítással zárult a Fekete Borbála Alapítvány által szervezett „Itt születtem én ezen a tájon IV.” elnevezésû rajzverseny.

Két egyház egy koncertje2014-11-19 11:05:14

Elsõ alkalommal szervez a görögkatolikus és református egyház közös adventi koncertet a településen.

Torta és süteményfesztivált rendeztek Hajdúszováton.

Slamre fel! Szoboszlón is.2014-10-28 09:15:02

Idén nyáron Egri László Hajdúszoboszlón élõ fiatal író és költõ létrehozta a város elsõ slam poetry közösségét. Most nagyszabású verseny megrendezésével tennék népszerûbbé a modern irodalmi irányzatot.

„Magyar képzõmûvészek alkotásai” címmel nyílt kiállítás a Derecskei Mûvelõdési Központ és Könyvtár Kisgalériájában csütörtökön.

Kívül-belül megújult a Berettyóújfalu ékszerének tekintett Nadányi Zoltán Mûvelõdési Központ, amelyet a térség országgyûlési képviselõje, Vitányi István (Fidesz-KDNP), valamint a város polgármestere Muraközi István (Fidesz-KDNP) adott át pénteken.

Nem csak az épület, a kulturális élet is újjáéled Újfaluban.

A roma nemzetiségi önkormányzat és a közösségi ház Roma Kulturális Napot szervezett a Szabadidõ Központban.

Szüreti hétvége volt Pocsajban: pénteken a Kikelet és Mesevár óvoda ovisai vettek részt szüreti mulatságon, szombaton pedig a falu utcáin szekereztek a szüreti mulatozók.

Remek idõ kerekedett a III. Nádudvari Kukorica Fesztiválra, október 4-én. Volt is miért sütnie oly nagyon, hiszen a sokaságnak nagy jó kedve „vagyon”.

Szüreti hétvége volt Pocsajban: pénteken a Kikelet és Mesevár óvoda ovisai vettek részt szüreti mulatságon, szombaton pedig a falu utcáin szekereztek a szüreti mulatozók.

Itthon, Nagykerekiben2014-10-01 08:18:07

Nagykereki Község Önkormányzata is részt vett 2014. szeptember 27-én az országos, „Magyarország, szeretlek!” rendezvényen. Az eseményre a szervezõk különbözõ programokkal várták az érdeklõdõket.

Hét várost érintõ országos koncertkörútra indul a Kelemen-kvartett októberben. A hangversenyeken azonos mûsorral lépnek fel, Haydn, Bartók, Kurtág és Brahms egy-egy mûvét játsszák.

Körösszegapáti nevének elsõ említése 1214-ben történt, amikor a Váradi Regestrumban írják, hogy egy Apáti embert tüzes próbára ítéltek. Így innen származtatják a település létezését.

Térségi népzenei találkozót rendezett a csökmõi Faluház, immár tizennyolcadik alkalommal.

A fürdõváros hagyományõrzõ közönsége számára is meghozta bõ kosarát az õsz: szüreti táncházban vehettek részt pénteken Hajdúszoboszlón, a Bocskai Rendezvényközpontban, a Kökörcsin Népzenei Együttes és Zsíros Renáta közremûködésével.

« Előző « 2. oldal »  Következő »