2023. június 3. Szombat, Klotild.
Amíg egy debreceni ingatlant 2014-ben átlagosan 227 ezer forintos négyzetméter áron kínáltak, addig tavaly már 261 ezer forintért; az ebbõl a szempontból legnyomottabbnak mondható Polgári Kistérségben ugyanekkor 62 ezerrõl 71 ezer forintra változott a kínálati ár – derül ki az Otthontérkép és az Ingatlantájoló megyénket is felölelõ felmérésébõl.
Tavaly 7612 lakás épült az országban, 8,9 százalékkal kevesebb, mint az elõzõ évben, a kiadott építési engedélyek száma azonban 29,9 százalékkal nõtt, és meghaladta a 12,5 ezret – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A lakások áfájának 27-rõl 5 százalékra csökkentése miatt nõttek a készházgyártók, illetve forgalmazók megrendelései, a cégeknek azonban gondot jelent a szerelõ csapatok hiánya, mert nagy hányaduk a válságot követõ idõszakban külföldre ment dolgozni.
Az Európai Unió lakosságának több mint kétharmada saját tulajdonú ingatlanban lakik, a házban élõk aránya 59,3 százalékot, a lakásban élõké pedig 40 százalékot tett ki tavaly - derült ki az unió statisztikai hivatalának a jelentésébõl.
Az építõipari szakemberek kapnak hideget, meleget a megrendelõktõl a Mapei Kft. szerint. A kínos beszélgetéseket ugyanakkor néhány alapszabállyal és idõben feltett kérdéssel könnyen elkerülhetik azok, akik lakásfelújítás elõtt állnak.
2015 elsõ fél évében 3083 új lakás épült, 6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 5581 volt, 39 százalékkal több a 2014. január–júniusinál. Áprilisban 12 ezer használt lakás kelt el Magyarországon, az év elsõ négy hónapjában 44 ezer lakás cserélt gazdát, ez 57 százalékkal több az egy évvel korábbinál – közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat az MTI-vel hétfõn. A fiatalok önállósodási kedve nem változott jelentõsen, ám akik elköltöznének a szülõktõl, az elsõ lépést saját lakás megszerzésével képzelik el, és a megtakarítási célok között is elsõ helyre lépett a lakásra gyûjtés – derül ki a K&H elsõ negyedéves, pályakezdõk elégedettségét mérõ jóléti index felmérésébõl. A jegybank úgy módosította a növekedési hitelprogramot (nhp), hogy nemcsak bérbeadásra, hanem eladásra szánt lakóparki lakásokra is kiterjesztette hitelfelvétel lehetõségét – mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelõs ügyvezetõ igazgatója, a napi.hu gazdasági portál által rendezett ingatlan konferencián szerdán Budapesten. A magyar lakástulajdonosok 70 százaléka végzett valamilyen felújítást a lakásában az elmúlt 10 évben, minden második megkérdezett pedig 5 éven belül tervezi a felújítást – közölte az általa megrendelt felmérés eredményét a CIB Bank szerdán az MTI-vel. Mielõtt megvesszük elsõ lakásunkat, fontos figyelembe vennünk néhány szempontot.
Közzétették a külföldiek tavalyi magyarországi ingatlanszerzésének engedélyezésérõl szóló statisztikai adatokat a kormány honlapján. Ennek alapján 2014-ben több mint 1800 – döntõ többségében budapesti – ingatlan került külföldi tulajdonba, a legtöbb vásárló orosz volt.
Még több idõ jut a nyílászárócserére, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a támogatott projektek zavartalan, problémamentes megvalósítása és az elszámolás határidõn belüli benyújtása érdekében módosítja, meghosszabbítja a beruházások befejezésének és a pénzügyi elszámolás határidejét.
Év elejétõl kedvezményes mértékû illetékben részesülhet az, aki már új lakása vásárlásakor tudja, hogy a régit egy éven belül eladja és errõl a megvásárolt lakás illetékének kiszabásáig nyilatkozik. Euróban 30, USD-ben 46 százalékkal olcsóbban lehet most lakást vásárolni nálunk, mint 2008 elején.
Hogyan lehet melegebb a lakásunkban, ha fával tüzelünk? A következõ tippek betartásával. Az új lakások építése ugyan még mindig a negatív csúcs közelében van, de a használtlakás-piac már emelkedõ pályára állt, ami az új lakások iránti kereslet élénkülését vetíti elõre ingatlanpiaci szakértõk szerint.
Az egygyermekes családok is kaphatnak otthonteremtési kedvezményt 2015 júliusától - jelentette be az Emberi Erõforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelõs államtitkára szerdán kormányszóvivõi sajtótájékoztatón.
Elõfordult már Veled, hogy egy-egy takarítás során azon bosszankodtál, mennyi dísznek nevezett „kacat” halmozódott fel otthon? Egyáltalán mi a dísz?
A fûtési szezonban ügyelni kell a lakások megfelelõ szellõztetésére, mert így elkerülhetõ a belsõ térben megtalálható allergének, valamint a szén-dioxid és a szén-monoxid okozta egészségkárosodás.
A hagyományos fényforrások rendkívül sok energiát fogyasztanak, ezért az Európai Unióban már jogszabály is korlátozza a gyártásukat és az EU-ba történõ behozatalukat. Mivel hamarosan teljesen eltûnnek a piacról, már most érdemes váltani.
Ebben a hónapban megnyílnak az elsõ lakossági energetikai pályázatok, melyek háztartási nagygépek cseréjét, fûtéskorszerûsítést és külsõ nyílászárók cseréjét támogatják majd, 2,7 milliárd forint értékben. Készül a panelprogram utóda is.
Sok biztosító nem vállalja a nyaralók biztosítását, amelyek készek vállalni az azokkal járó kockázatokat, azok is 50-100 százalékkal többért teszik azt a lakásbiztosításhoz képest – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerdán az MTI-vel.
Az OBI nemcsak óriási választékkal várja a barkácsolás szerelmeseit, hanem egyenesen eléjük megy: áruházai mostantól a RichPOI üzletkeresõ alkalmazásban is megtalálhatók, így mindenki könnyedén kiválaszthatja a hozzá legközelebb esõ OBI-t, bármerre is járjon.
A rövid távú diszkont-kincstárjegyhez képest idén már 5 százalékos hozamprémium érhetõ el az új lakásokon, de használt lakásokat még nem érdemes befektetési céllal vásárolni – állítja az MNB honlapján megjelent tanulmány.
|
| |
|