2012. május 26. Szombat, Fülöp, Evelin.
 

Nem csak időbérben, hanem teljesítménybérben, illetve az idő- és a teljesítménybér összekapcsolásával is meg lehet állapítani a munkavállaló tényleges díjazását. Az új munka törvénykönyve (Mt.) meghatározza a teljesítménybér fogalmát, illetve rendelkezik arról, miként határozhatja meg a bérezés alapját a munkáltató július elsejétől.

A Magyar Közlöny 2012. évi 2. számában megjelent az Új Munka Törvénykönyve (2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről), amelyet a parlament 2011. december 13-án fogadott el, és 2012. július 1-jén lép hatályba.

Budapest, 2011. november 3., csütörtök (MTI) – Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány régiónként, földrajzi térségenként eltérő összegű minimálbért állapítson meg, márpedig a munka törvénykönyvére vonatkozó javaslat erre lehetőséget ad.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége tiltakozik az új Munka törvénykönyv tervezete ellen, amit a kormány érdemi egyeztetés nélkül terjesztett a törvényhozás elé - közölte az szakszervezet pénteken.

Szerdai ülésén a kormány elfogadta az új Munka Törvénykönyv és az igazságügyi rendszer újjászervezésével kapcsolatos sarkalatos törvények tervezetét.

Budapest, 2011. szeptember 6., kedd (MTI) - A Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi terveivel ellentétben az új Munka törvénykönyvében (Mt.) nem változik a munkavállalók éves rendes szabadsága - egyebek között ez derült ki azon az egyeztetésen, amelyet az Mt. tervezetéről kedden folytatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára három munkaadói és két munkavállalói szövetség képviselőjével.

« 1. oldal » 
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!