2023. december 8. Péntek, Mária.
Többen érezték saját pozíciójukat stabilabbnak a munkahelyükön tavaly az utolsó negyedévben, mint egy évvel korábban, ugyanakkor negyedéves összevetésben kissé pesszimistábbak lettek a munkavállalók - derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián munkaerõpiaci stabilitási indexébõl.
A nõi foglalkoztatottak között a vállalkozók aránya 2015 elsõ félévében 10 százalék volt az uniós tagállamokban, 8 százalék Ausztriában és 7 százalék Magyarországon. Hazánkban a nõi vállalkozók a legnagyobb arányban joggal, könyveléssel, számvitellel és szépségápolással foglalkoznak. Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumának elnöke a nõi vállalkozások szerepét elemezte.
A mindennapok során eszünkbe sem jut, hogy a használati cikkek vajon kinek az agyából és miként pattantak ki. Íme 4 olyan nõket érintõ dolog, ami nélkül el sem tudnánk képzelni az életünket. Az európai uniós tagállamok közül ismét Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a munkanélküliség, azon belül az állástalan nõk aránya – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel, reagálva az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat friss adataira. A magas vérnyomás veszélyesebb lehet a nõkre, mint a férfiakra – derül ki egy a universityherald.com által ismertetett kutatásból.
A GfK Hungária szerdán közzétett felmérése szerint a férfiak hajlamosak sötétebben látni saját párkapcsolatukat egy-egy könnyebb flört után, míg a nõknél egy harmadik érkezése inkább megerõsíti a kötõdést.
|
|
 |
 |
|
Az orgazmus a média felhajtóerejével az egyik legtöbbet tárgyalt szexuális téma. Kérdésekbõl adódó további kérdések, néhány válasszal.
|
 |
|
Nem a tükör által nyújtott képen múlik, hogy sikere lesz-e a nõnek.
|
Miért lép félre a nõ, és hogy elõzhetjük meg a bajt?
|
|
 |
 |
|
Harminc körül a legideálisabb gyermeket szülni a nõknek – állítják a szakemberek.
|
Több ponton is súlyosan sérti a nõk és a gyerekek emberi jogait a hétfõn elfogadott új Polgári Törvénykönyv -
állítják.
|
|
 |
 |
|
A magyar nõk 71 százaléka a rövid hajú férfiakat kedveli, míg a hosszú haj csupán 4 százalék szerint vonzó - derül ki egy sampongyártó cég idén januárban végzett felmérésébõl.
|
Egyenjogúság ide, vagy oda, a nõk szerepérõl még ma is gyakran megoszlanak a vélemények. Vannak, akik úgy vélik, hogy az asszony legfõbb feladata a háztartás vezetése, és a gyerekek nevelése. Mások szerint a szebbik nemnek is ugyanolyan fontos a karrier, mint a férfiaknak. Megkérdeztünk néhány Biharban élõ férfit és nõt, mi a véleményük a témáról.
Egyenjogúság ide vagy oda, az emberek többsége még mindig elítéli azt, ha egy nõnek szeretõje van, míg ugyanezt egy férfinak könnyedén elnézik. Ráadásul leginkább maguk a férfiak szólják meg a tilosban járó asszonyokat, annak ellenére, hogy a saját nemük körében elkövetett házasságtöréseket még vagánynak is tartják. A nõk saját karrierjük menedzselését nem végzik jól, de más nõket sem segítenek a munkahelyi érvényesülésben - erre a következtetésre jutott egy amerikai magatartáskutató, aki 11 500 nõ szakmai elõmenetelét tanulmányozta 34 országban. A hölgyek gyengék önmarketingben, és ritkábban segítik egymás elõléptetését, mint a férfiak - írja a Világgazdaság.
|
| |
|