
16. alkalommal került sor a térségi és országos minősítő versenyre, amelynek évek óta Szeghalom a házigazdája. A versenyen megjelent népdalköröket, szólistákat, népzenei együtteseket először Mocsári József Szeghalom Város polgármestere, majd ezt követően Mucsi András a Békés Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte. Tizenötödik alkalommal rendezte meg a csökmői Faluház, Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola és a Csökmői Népdalkör a népzenei találkozót június 25-én. Új oldaláról mutatkozott be a Csökmői Népdalkör, akik Gál István zenetanárral összefogva egy rendkívüli showműsorral álltak színpadra április 1-jén, Bolondok napján a csökmői Faluházban. Harmadik alkalommal rendezte meg Csökmőn a népművészeti tábort a Tájház és a Csökmői Hagyományőrző Egyesület. Ismét egy szép eredménnyel gazdagodott a Csökmői Népdalkör. Április 24-én, Nádudvaron, a VIII. Vass Lajos Népzenei Verseny országos középdöntőjént kiemelt arany fokozatot értek el. A népdalkör vezetője és felkészítője: ifj. Tóth Gyula. Immár tizennegyedik alkalommal rendezték meg Csökmőn a Népzenei Találkozót, február 20-án a Faluházban. Népzenei Találkozó lesz Csökmőn február 20-án, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
 |
|
Farsangi mulatságot rendezett a darvasi nyugdíjas klub február 10-én délután. Erre az alkalomra meghívták a vekerdi, zsákai, furtai és csökmő nyugdíjasokat is. |
|
| Bihari hírek, bolondozás, citeraegyüttes, Csökmő, Csökmői Népdalkör, Darvas, farsang, Gál István, népzene, Népzenei Találkozó, népzenei verseny, showműsor, Szeghalom, tábor, Tájház, találkozó, teltház, térségi és országos minősítés, vastaps Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |