2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

50 éve, 1964-ben ballagtak a képen látható öregdiákok, akik a hétvégén a pocsaji általános iskolában tartottak osztálytalálkozót.

A hajdúnánási Nánási Oláh Mihály Általános Iskola 1983-84-es tanévében végzett növendékei 30 éves osztálytalálkozót rendeztek a Bocskai Étteremben május 11-én délután.

Gyakrabban találkoznának2014-06-07 18:56:32

55 éves érettségi találkozót tartottak az 1959-ben végzett Közgazdasági Technikum IV. a osztályának tanulói 2014.május 21-én.

Kétszer tartottak 50 éves találkozót a konyári Általános Iskola 1963-ban végzett diákjai.

Egyre több iskolában rendeznek a végzõs diákok osztálytalálkozót, mégis kevés olyan közösség akad, ahol a hatvan évvel ezelõtt végzett osztálytársak találkoznak.

Negyvenöt éves osztálytalálkozó
Körösszegapáti – 1967-ben huszonhárom diák fejezte be általános iskolai tanulmányait a körösszegapáti általános iskolában. Akkor még külön volt magyar és román tagozat, így két osztályfõnök búcsúztatta el õket.

 

Ötven év után találkoztak újra Komádiban a volt Központi Iskolában (ma Barsi Dénes Ált. Iskola) az 1960/61-es tanévben végzett 8.b. osztályos volt diákok.

Az 1980-ban ballagó diákok évfolyam találkozót tartottak 2010. október 9-én, szombaton a komádi Barsi Dénes Általános Iskolában. A 30 éve ballagó diákok meghívták volt osztályfõnökeiket, tanáraikat.

Osztálytalálkozó2010-09-06 09:11:11

Osztálytalálkozó Derecskén 2010

40 éve ballagtak2009-10-24 17:33:27

Negyvenedik osztálytalálkozójukra gyûltek össze az egykor 8.B. osztály tanulói a csökmõi Edina Cukrászdába október 24-én.

« 1. oldal »