2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 

Budapest, 2015. június 22., hétfõ (MTI) – Júniusban, csaknem fél év után újra nõtt a kormánypártok támogatottsága, a Jobbik vált a legnagyobb ellenzéki erõvé, a baloldal egésze nagyjából stagnált, az MSZP támogatottsága 2015-ben folyamatosan csökkent – olvasható a Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatásáról készült összefoglalóban.

A Tárki kutatása szerint nem változott a kormánypártok szavazótábora a teljes népesség körében a legutóbbi, januári méréshez képest, a második legerõsebb párt pedig továbbra is a Jobbik.

Jegyzet: Tavaszi és nagy2015-04-27 11:53:54

A tavaszi nagytakarítás közéletünkben azt jelenti, hogy a szokásosnál is nagyobb erõvel és napsütéses jókedvvel rugdaljunk politikai ellenfelünket. Pedig az év többi szakában sem fogják vissza ebbéli ténykedésükben magukat pártjaink. T. Szûcs József jegyzete.

A Medián legfrissebb, március végi felmérése szerint a Fidesz támogatóinak aránya a teljes népességben 24 százalékra csökkent a februári 27 százalékról. A pártpreferenciával nem rendelkezõk aránya legutoljára két éve volt ilyen magas – írta a csütörtökön megjelent HVG.

Harmincnégy párt ellen indítottak keresetet az ügyészségek, kérve a bíróságokat, hogy állapítsák meg a pártok mûködésének megszûnését, mivel azok két egymást követõ országgyûlési választáson nem állítottak jelöltet - közölte a Legfõbb Ügyészség az MTI megkeresésére.

Az Állami Számvevõszék megkezdte az áprilisi országgyûlési választáson pártlistát állított, de parlamenti képviselethez nem jutott pártok ellenõrzését – közölte az Állami Számvevõszék hírportálján hétfõn.

Továbbra is csak a töredékét fizették be a korábbi jelöltek és jelölõszervezetek azoknak a bírságoknak, amelyeket a tavaszi országgyûlési és európai parlamenti választások során róttak ki rájuk a választási bizottságok - írja a Magyar Hírlap csütörtöki számában a Nemzeti Választási Iroda adatai alapján.

Félidõben a jelöltállítás: március harmadikáig maradt idejük a pártoknak arra, hogy jelölteket állítsanak az áprilisi országgyûlési választásra. A Nemzeti Választási Iroda nyilvántartása szerint eddig 83 jelölõszervezet összesen 170 egyéni jelöltjét vették nyilvántartásba a választási bizottságok.

« 1. oldal »