2024. április 19. Péntek, Emma.
 

Ezt a versenyt a Törõ Gábor Hagyományõrzõ Népdalkör Egyesület szervezte, melyen 28 csapat vett részt, köztük a Komádi „Aranykor” Városi Nyugdíjas Klub csapata is (Varga Zsigmond, Lõdi József, Kovács Imre, Farkas Pál és Szabó Sándor). A csapat a II. helyet szerezte meg.

 


Püspökladány - Az október 16-i második forduló hivatott dönteni az Arnóth Sándor halála miatt megüresedett 6-os országgyûlési választókörzet képviselõjérõl.


Csuhébaba és kórójáték készítés, kukoricamorzsolás, kukoricás ételek kóstolása szerepelt A kukorica napja programjában szombaton Püspökladányban, a Karacs Ferenc Múzeumban.

Körösladány - Ezen a rangos eseményen megyénkbõl három település képviseltette magát. Több csoporttal, együttessel Püspökladány Kiss Zsigmond alpolgármester vezetésével és két Körös menti kis település Körösszakál és Körösszegapáti Nyugdíjas Klubjainak csoportjai.

Püspökladány - A múzeumok életében új színfoltot jelentenek a felkészült szakemberek közremûködésével tartott múzeumpedagógiai foglalkozások, amelynek tematikáját mindig az adott intézmény állandó és idõszaki kiállításai adják - mondta Kiss Istvánné, múzeumvezetõ.

 


Püspökladány - Történelmi pillanatnak nevezte az egyházközség életében a református általános iskola újraindulását Pella Pál lelkész a vasárnap délelõtti tanévnyitó ünnepi istentiszteleten.

Nézze meg mennyibe kerülnek a zöldségek és a gyümölcsök megyénk piacain!

Jelentõs uniós támogatással, három települési önkormányzat közös beruházásában valósult meg a három középiskolát magába foglaló Pálfi István TISZK (Térségi Integrált Szakképzõ Központ) mûszaki-, technikai fejlesztése, infrastrukturális átalakítása.

Az NB III. Tisza-csoportjának utolsó õszi fordulójának szombati játéknapján két hajdú-bihari gárda lépett pályára. A Püspökladány 2-2-es döntetlent játszott az Újfehértóval, a Berettyóújfalu pedig 2-1-es vereséget szenvedett a Tuzsérral szemben. A Mátra-csoportban szereplõ Balmazújváros is ma játszotta volna õszi záró mérkõzését, a Rákosmente elleni találkozó azonban elmaradt az idõjárás miatt.

A Kaposváron megrendezett Fekvenyomó és Felhúzó bajnokságon a Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság csapata harmadik helyezést ért. Egyéni eredményeik, pedig igazán figyelemre méltóak.

Idén is ösztöndíjjal támogatja az Önkormányzat a hátrányos helyzetû, szociálisan rászoruló fiatalokat a Bursa Hungarica pályázat keretében. 180 diáknak kívánnak segítséget nyújtani – és remélik, ezúttal fel tudják tölteni a keretet.

Az NB III. 3. fordulójának vasárnapján három hajdú-bihari csapat lépett pályára. A Tisza-csoportos Berettyóújfalu és Püspökladány is 2-0-ra kapott ki, hozzájuk hasonlóan a Mátra-csoportos Balmazújváros is 2-0-s eredményt ért el, azzal a különbséggel, hogy az újváros gyõzött.

Szabolcsban kevés, Hajdú-Biharban viszont annál több munkát adott a tûzoltóknak a hétfõ esti zivatar. Püspökladányban üzleteket, lakásokat, pincéket árasztott el az özönvízszerû esõ.

A mai napon rendezték Bárándon a Magyar Kupa megyei selejtezõjének döntõjét és bronzmérkõzését.

Zivatar, helyenként kisebb jégesõ zúdult le a megye több pontján szombat délután egy kelet felõl érkezõ szakadozott, regionális kiterjedésû zivatarlánc nyomán.

Gyalogost gázoltak, karamboloztak, szekerek okoztak problémákat a Hajdú-Bihari közlekedésben szombaton.

A hajdú-bihari katasztrófavédelemtõl egyelõre 22-en vesznek részt az árvízi mentésben a megyehatáron túl – tudtuk meg.

A nyilvánosság védelmét kérte Arnóth Sándor, Püspökladány fideszes polgár- mestere, miután keddi sajtótájékoztatóján bemutatta Csontos János, a 6-os számú választókerület szocialista országgyûlési képviselõjelölének azt az öt oldalas kampánystratégiát, amelyben többek között az ellene irányuló lejárató kampány részletei is szerepelnek.

Súlyos sérüléseket szenvedett az a motoros, aki szerdán délben szenvedett balesetet a 4-es fõúton.

Egy graffitis fiatalt fogtak el a püspökladányi rendõrök.

Hajdú-Bihar - Összesen 1 milliárd forintot nyert két uniós pályázaton Hajdúszoboszló, Püspökladány és Berettyóújfalu szakképzési társulása.

Püspökladány – A Csimpolya együttes idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, ennek alkalmából február 21-
én 16 órától két részes jubileumi gálamûsort adnak a püspökladányi Dorogi Márton Városi Mûvelõdési Központban.

« Előző « 3. oldal »  Következő »