2022. július 3. Vasárnap, Kornél, Soma.
 

Hajdú-bihari polgármesterek szerint pusztán önerõbõl a településeik vajmi kevésre jutottak volna.

A szociális tûzifa osztás visszásságain akadt ki a Facebookon egy álmosdi közmunkás nõ. Másnap a brigádvezetõ mindenki elõtt fojtogatni kezdte a szintén közmunkásként dolgozó férjét. Prókai Eszter írása az Abcúgon.

Sokak szerint kevésbé ízletes az ebédDebrecen – Szeptembertõl egészségesebb, de sok gyerek szerint ízetlen az étel. Debrecen polgármestere úgy véli, lépni kell az ügyben.

Állítják, a tavalyi bérmódosítás nagyon rosszat tett a polgármesterek presztízsének is.

A kistelepülési polgármestereknek fizetésének emelésére tett javaslatot a fideszes Boldog István hétfõn az Országgyûlésnek.

Balmazújvárosban és Hajdúnánáson is az aranykorona lett a települési adó alapja.

A levegõ is megváltozik2014-10-18 14:30:06

A vezetõ beosztásúak összefogására van szükség Víg Szilárd szerint.

Mintegy 6 ezren jelezték eddig, hogy a helyi önkormányzati képviselõk és polgármesterek választásán a lakóhelyüktõl távol, de egy másik magyarországi településen kívánnak szavazni. Az átjelentkezési kérelmeket még három hétig lehet benyújtani.

Augusztus végéig kell megválasztaniuk a helyi képviselõ-testületeknek a helyi választási bizottsági tagokat, a fõvárosi, megyei közgyûléseknek pedig a területi választási bizottsági tagokat.

Három település választói nem abban a választási rendszerben szavaznak az õszi önkormányzati választáson, mint ahogyan négy éve: kettõn a korábbi úgynevezett egyéni listás rendszer helyett vegyes választási rendszerben – azaz egyéni képviselõre és kompenzációs listára is – voksolnak, egy településen azonban visszatérnek az egyéni listás szavazáshoz.

Interjú Jeneiné dr Egri Izabellával, Földes polgármesterével – Közösségformáló projektek mentén
Földes – Az oktatásban területi ellátó szerepet betöltõ Földes vezetõje azt vallja, hogy egy település akkor válik igazi közösséggé, ha kicsi dolgokban is, de az emberekkel harmonikusan együttmûködve élnek, s fejlõdnek. Jeneiné dr. Egri Izabella polgármester a közelmúltban arról is beszélt szerkesztõségünkben, hogy olyan beruházásokat igyekeznek megvalósítani, amelyek a helyiek igényeit tartják szem elõtt.

A Napló vendége Tóth Ferenc, Komádi polgármestere – A munkahely volna a legfontosabb
A városi cím új távlatokat nyitott: a kis-sárréti települések természetes vonzáskörzeti központja lett.

Egy nap alatt összegyûlt az a 115 aláírást tartalmazó petíció, amit hétfõ este, a testületi ülés után adtak át a diákok Szalay Csaba váncsodi polgármesternek.

90 éves lett Csökmõ legidõsebb férfi lakosa.

Állampolgársági eskütétel Pocsajban
Pocsaj – Ismét fogadalomtételre került sor a pocsaji polgármesteri hivatalban: szeptember 6-án ketten tettek magyarságukról esküt Romániából áttelepült, már itt élõ lakosok.

Sáránd - Élménypark épülne Sárándon, de a polgármester mulasztásai miatt egyelõre még az építési engedélyt sem tudta megszerezni a Hajdú Turisztikai Vendéglátó Kft. – állítja Varga András ötletgazda, a beruházó vállalkozás fejlesztési igazgatója.


Meghitt, családias légkörben tartották meg a ballagót és egyúttal az óvoda névadóját Váncsodon.


Báránd – A függetlenként induló Dr. Kovács Miklós, a község eddigi jegyzõje nyerte meg az idõközi polgármester-választást 441 szavazattal vasárnap – tájékoztatott Dr. Csabai Zsolt, a helyi választási iroda vezetõje (Kaba jegyzõje), akit a választás lebonyolításáig bíztak meg a feladattal.

 Titokzatos pillanatokban volt részem július 6-án. Kicsit olyan érzés volt az egész, mintha hirtelen belecsöppentem volna egy kalandregénybe. Mindez a templom udvarán történt délelõtt tíz órakor. Elõtte negyedórával hívott a tiszteletes asszony, hogy ha érdekel a dolog, akkor menjek át. Persze, hogy érdekelt. Vittem magammal könyvtáros kolléganõmet is, hiszen a régmúlt dolgaival szakmájából kifolyólag õ is szívesen foglalkozik. Ott volt még községünk polgármestere, Varga József, az alpolgármester, Tóth Ferenc, Csökmõ legidõsebb férfi lakosa, Kovács József, valamint a templom felújítását végzõ munkások. És természetesen jelen volt Kiss István lelkész és felesége, Kiss Ibolya.

           

A belvíz által legveszélyeztetettebb települések polgármesterei és mûszaki szakemberei találkoztak Újfehértón.

Cigánybál Pocsajon2010-12-20 13:30:51

Ez évben is – már ötödik éve – rendezi meg a községi és a Cigány Kisebbségi Önkormányzat közösen az év végi cigánybált Pocsajban.

Nagy Lajosné a megválasztott képviselõk korelnöke köszöntötte a megjelenteket az elsõ képviselõtestületi összejövetelen. Kusmiczki Sándorné a helyi választási bizottság elnöke beszámolt a választás eredményérõl.

A beruházás több milliárd forintba kerül, amihez még eu-s támogatást is kap Berettyóújfalu.

Ismét Újiráz került dél-bihar központjába egy hétvégére. A környékbõl ugyanis idõsek, fiatalok egyaránt ellátogattak az október 9-én megrendezett megemlékezésre, falunapra, majd másnap a híres irázi búcsúba.

Eredményekért kattintson ide >>>

« 1. oldal »  Következő »