2012. május 26. Szombat, Fülöp, Evelin.
 
Tizenötévesek lettek2011-12-30 16:34:30

 

Tizenöt éves lett a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar. Születésnapjukat a hagyományos karácsonyi koncerten tartották december 23-án a Faluházban. Köszönetet mondtak mindazoknak, akik az elmúlt évek során szakmailag, vagy más módon támogatták őket. A rendezvényen olyan szólisták, illetve formációk is felléptek, akik egykor Csökmőn kezdték zenei pályafutásukat, valamint a Gál István által vezetett Tücsökzenekar, majd a Döge Csaba karnagy irányításával működő jubiláló zenekar adott koncertet a zsúfolásig telt nézőtér előtt. Átadták az Év zenésze díjat is, amit idén Kiss Katalin kapott, majd a Dr. Perezné Szabó Ibolya emlékére alapított díjat vehette át Zsila Gergő, akit a legszorgalmasabb zenésznek ítélt 2011-ben a szakmai bizottság.

Sápon 101 szál tulipánnal köszöntötték az 1910. április 15- én, Földesen született Nagy Istvánné Földesi Ilonát.

A településen már több mint tíz éve az ortodox templom kertjében Mihai Eminescu mellszobra áll. Azt minden év januárt 15.-én a költő születésnapján ünnepélyes keretek között megkoszorúzzák. Így történt ebben az évben is.

Négy évesek lettek2009-08-26 22:22:28

Debrecen – A debreceni Nagy Sándor december 27-én
ünnepelte 103. születésnapját. E jeles alkalomból hétfőn köszöntötte őt a cívisváros önkormányzata.

« 1. oldal » 
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!