2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 

A minisztériumi dolgozók annál több jutalmat kapnak, minél több pénzt sikerül lehívni.

A kormányzat arra törekszik, hogy az agráriumban dolgozóknak stabil megélhetést biztosítson és az intézkedésekkel új, versenyképes béreket nyújtó munkahelyeket teremtsen - mondta Viski József, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelõs helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten konferencián a tárca közleménye szerint.

Közel 2,2 millió euró támogatást igényelhetnek hegyközségek, szõlészeti, borászati termelõk a borászati termékek harmadik országokban 2015 és 2017 közötti promóciójához, a földmûvelésügyi miniszter errõl szóló rendelete a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.

Négy fordulóban összesen 300 millió forintos támogatást nyújt idén a médiatanács legutóbbi ülésén megszavazott pályázat helyi és körzeti rádiók hír-, szolgáltató vagy tematikus magazinmûsoraira - közölte az MTI-vel csütörtökön a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

Közel hetven egyházi intézmény megújulását támogatja a kormány határon innen és túl, összesen 1,3 milliárd forinttal - jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erõforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelõs államtitkára szerdán Budapesten.

A hétvégén 15 812 pályázó kaphatta meg az Otthon Melege Program keretében meghirdetett háztartási nagygépek energiamegtakarítást eredményezõ cseréjére vonatkozó támogatói okiratot - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel kedden.

A támogatási rendeleteket a tárca elkészítette, a közigazgatási egyeztetés még tart.

Döbbenet a földeken…2015-02-08 09:20:50

A gazdálkodók nem értik, hogy miért vesznek el tõlük most ennyi pénzt.

Életmentõ támogatások2015-02-03 11:23:20

Az állattartók sikerként értékelik a termeléshez kötött uniós támogatások megõrzését.

A közvetlen támogatások új rendszerében kötelezõ és önkéntes elemek jelennek meg.

Csaknem egymilliárd forint múzeumi célú állami támogatásról döntött az Emberi Erõforrások Minisztériuma, a pénzt az egykori megyei múzeumi szervezetek önkormányzati fenntartásba került tagintézményei kapják - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.

A foglalkoztatók egy része továbbra is meglehetõsen tart az új támogatástól.

Az iskolatej-programban tavaly mintegy 3,4 milliárd forintot folyósítottak az intézményfenntartók és szállítók részére - közölte a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) hétfõn az MTI-vel.

Leszállították a fiatal gazdálkodók számára kiírt pályázatok ponthatárát.

Mintegy nyolcszázzal több fiatal gazda részesül induló támogatásban a számukra idén negyedik alkalommal kiírt pályázaton, mivel ponthatárt 90-re csökkentették a korábbi 103 pontról, tekintettel a nagy érdeklõdésre - közölte a Miniszterelnökség a kormányzati hírportálon.

Két tucat közösségi tévének, rádiónak ítélt meg összesen 137,1 millió forintnyi mûködési támogatást a médiatanács - áll a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság pénteki közleményében.

Mások miatt bûnhõdünk2015-01-10 20:12:29

Az új szisztémát az alkalmazott „malus” ellenõrzési hullámvasúttá alakíthatja.

Év végéig 2134 álláskeresõ vette igénybe a 2012. októberétõl elérhetõ lakhatási támogatást, amelynek egyes szabályai januártól módosulnak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI érdeklõdésére.

Ötezer forinttal megemeli a háztartási gépek energiamegtakarítást eredményezõ cseréjéhez kapható támogatás összegét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a pályázati keretösszeget pedig további 107 millió forinttal növeli. A módosítás a korábban benyújtott pályázatokra is érvényes.

Hiába olcsó az áram és a gáz, még mindig sokat költünk a rezsiköltségekre.

Agrárkamara: kötelezõ tagság, ugyanakkor növekvõ kiszolgáltatottság.

Ha minden önkormányzat addig nyújtózkodna, ameddig a takaró ér…

2014-ben eredetileg 2 százalékos növekedéssel kalkulált a kormányzat, ehhez képest azt látjuk, hogy 3 százalék feletti növekedés várható, bízunk benne, hogy jövõ évi 2,5 növekedést is meghaladhatja a tényszám - mondta Banai Péter Benõ.

Egyszerûsödik a kulturális célú EU-s támogatások igénylése 2014 és 2020 között az elõzõ EU-s költségvetési ciklushoz képest.

A következõ években több EU-forrás jut a vidéki élet vonzerejének növelésére. Ezt a szerteágazó tevékenységet hangolja össze a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH), amely több száz új program, a helyi közösségeket erõsítõ ötlet megvalósítását támogatja – mondta Mezõszentgyörgyi Dávid, a két éve alakult szervezet fõtitkára az MTI-nek.

« Előző « 2. oldal »  Következő »