2024. április 19. Péntek, Emma.
 

A pedagógus-életpályamodellnek köszönhetõen januártól 15 ezer tanár jövedelme emelkedik jelentõs összeggel. A minõsítésre ma éjfélig lehet jelentkezni. Hétfõn 115 ezer diák kezdi meg az érettségi vizsgákat.

A több lépcsõs béremelés egy éve kezdõdött, és egészen 2017-ig tart, minden évben iskolakezdéskor. A teljes fizetésemelés hatvan százalékát kapták meg tavaly a tanárok, a maradék negyven százalékot osztották el négy évre. A kormány álláspontja szerint több mint tíz éves adósságot pótol ezzel az ország, ráadásul az intézkedés még vonzóbbá teheti a tanári pályát a fiatalok számára.

Szeptembertõl újabb 5-12 ezer forinttal emelkedik a pedagógusok bére, a pályakezdõk így 165 ezret vihetnek haza, a legidõsebb kollegák pedig akár bruttó 300 ezer forint felett kereshetnek a következõ tanévben, az alapfizetések mellett ismét nõnek a pótlékok is - írja a Magyar Nemzet szerdai számában.

A Nemzeti Pedagógus Kar a pedagógusokról szól, a pedagógusoknak és a pedagógusokért - mondta az emberi erõforrások minisztere a kar alakuló ülése után Budapesten. A kar elnökévé a gyõri Révai Miklós Gimnázium igazgatóját, Horváth Pétert választották, helyettese Szeleczki János Heves megyei intézményvezetõ lett.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szerint ahol mégis elõfordult, hogy nem a munkakörhöz elõírt iskolai végzettség alapján sorolták be a tanárokat, a Klik kivizsgálja az esetet és orvosolja a hibát.

A kormany.hu oldalon közzétett tervezet szerint a miniszter minden év február utolsó napjáig közzéteszi a következõ naptári évre vonatkozóan a minõsítõ vizsgák és a minõsítési eljárások keretszámait, azok szervezésének központi szabályait és a minõsítési tervbe történõ felvétel különös feltételeit.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) aláírta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (Klik) pénteken a mintegy 123 ezer pedagógust és más foglalkoztatottat, összesen mintegy 150 ezer embert érintõ kollektív szerzõdést.

Õk, köztük 664 iskolaigazgató, a korábbi keresetüknél kevesebbet kapnak jelenleg. A KLIK alkalmazásában álló nyugdíjas korúak közül 2751-en választották a nyugdíjba menetelt, de közülük is többeket foglalkoztatnak heti 10 órát meg nem haladó idõtartamban.

Sokan cserélnének a pedagógus szakszervezetekkel, hiszen egy 34 százalékos alapbéremelés körül kell vitatkozni - mondta a miniszter.
« 1. oldal »