 Körösszegapáti – Hat református fiatal, Bethlendy Dániel, Gerner László, Gyöngyi Dóra, Szabó Szabina, Szilágyi Enikő és Tokai Dóra döntöttek úgy Körösszegapátiban, hogy Isten és a gyülekezet előtt vallást tesznek hitükről és konfirmációi vizsgát tesznek.
Címkék: Bihari hírek, advent, betlehem, család, Debrecen, gyerek, gyermek, játék, karácsony, Komádi, műsor, programok, rendezvény, szeretet, templom, ünnep, ünnepség | Szóljon hozzá! |
 Komádi – A város főterén a harmadik gyertyát jelképező adventi fény az óriási koszorún. A műsor csodálatos volt. Nagyon sok ünnepelni vágyó, karácsonyra készülő városlakó gyűlt össze a templom előtti téren.
Címkék: Bihari hírek, Dobos András, görögkatolikus, lelkész, miroválás, ősz, Pocsaj, sütemény, szentmise, templom, ünnepség | Szóljon hozzá! |

Pocsaj – Templombúcsún vettek részt a pocsajiak, elszármazottak október 30-án, vasárnap a görögkatolikus templomban.
Hálaadó ünnepi istentiszteletet tartottak október 16-án a csökmői református templom teljes felújítása alkalmából. A kívül-belül megszépült templomban annyi ember gyűlt össze a rendkívüli eseményre, amire csak több évtizeddel ezelőtt volt példa.
Az idén szeptembertől induló "Faluház mindenkinek!" című programsorozat első rendezvénye zajlott a csökmői Faluházban szeptember 16-án délután. Nyáron, a templom felújítását végző munkások időkapszulákat találtak a templom gombjában, amit 84 évvel ezelőtt helyeztek oda falubeli emberek. A régi pénzeket, iratokat, leveleket, újságokat az önkormányzat archiválta, majd július 19-én ünnepélyesen visszahelyezték, kiegészítve jelenkori adatokkal, újságokkal, fotókkal. Az időkapszulák felnyitásáról és visszahelyezéséről készült amatőr videofelvételt a Faluház munkatársai a színház terem mozivásznára vetítették ki a megjelent ötven főnyi közönségnek.
 Magyarhomorog – „Meggyógyult Magyarhomorog egyik ékköve az 1894-ben épült református temploma” – mondta prédikációjában Nagy Zsolt a Bihari Református egyházmegye esperese, abból az alkalomból, hogy ünnepi istentiszteletre gyűltek össze a település és a környék református hívei.
Címkék: Bihari hírek, Csökmő, templom, templomgomb, titok, régi pénzek, polgármester, lelkész, javítás, üveg, henger | Szóljon hozzá! |
Titokzatos pillanatokban volt részem július 6-án. Kicsit olyan érzés volt az egész, mintha hirtelen belecsöppentem volna egy kalandregénybe. Mindez a templom udvarán történt délelőtt tíz órakor. Előtte negyedórával hívott a tiszteletes asszony, hogy ha érdekel a dolog, akkor menjek át. Persze, hogy érdekelt. Vittem magammal könyvtáros kolléganőmet is, hiszen a régmúlt dolgaival szakmájából kifolyólag ő is szívesen foglalkozik. Ott volt még községünk polgármestere, Varga József, az alpolgármester, Tóth Ferenc, Csökmő legidősebb férfi lakosa, Kovács József, valamint a templom felújítását végző munkások. És természetesen jelen volt Kiss István lelkész és felesége, Kiss Ibolya.
A református egyház egyik legjelentősebb eseménye zajlott június 5-én a csökmői református templomban. Május végén megkezdődött a csökmői református templom felújítása, amit pályázati pénzből finanszíroznak. Korábban felhívásra lakossági adományok is gyűltek a külső- és belső munkálatok elvégzésére. A megújult épületet várhatóan ősszel adják majd át. 
Az egyházközség fennállásának 420. évfordulója, valamint a Kálvin-évek alkalmából időszaki kiállítást rendeztek a Bihari Múzeum kiállítótermében. 
Körösszegapáti, Nagyvárad - Barátság napja Mihai Eminescu nevében a településen.
 |
|
A református gyülekezet egyik legfontosabb eseménye, a konfirmáció zajlott május 16-án a csökmői református templomban. Idén négy kislány konfirmált: Stefán Tímea, Szincsák Alexandra, Tokai Lilla, és Vári Julianna. |
 |
|
Az elmúlt 5 évben 300 millió forint kárt okoztak a tolvajok templomokban, egyházi műemlékekben és temetőkben. Idén ez az összeg már meghaladja a másfél milliárd forintot.
|
Három kislány konfirmált Csökmőn május 23-án a református templomban.
.jpg) |
|
Komádió – Parádés ünnepléssel köszöntötte a város március 15-ét.
A szikrázó napsütésben a nap istentisztelettel kezdődött a református nagytemplomban.
|
Olvassa el nálunk a Berettyóújfalui Református Egyházközség adventi híreit. Előadások, istentiszteletek, játszóház.
|
| advent, Belföldi hírek, Berettyóújfalu, betlehem, Bihari hírek, bűncselekmény, család, Csökmő, Debrecen, Dobos András, egyház, énekkar, Faluház, felújítás, fiatalok, görögkatolikus, gyerek, gyermek, gyülekezet, Hajdú-Bihar, hálaadás, határ, henger, időkapszulák, jatek, javítás, karácsony, komádi, konfirmáció, Körösszegapáti, lelkész, lopás, Magyarhomorog, megemlékezés, miroválás, mise, műsor, Nagyvárad, ortodox egyház, ősz, Pocsaj, polgármester, programok, Programok, református, régi pénzek, rendezvény, sütemény, szentmise, szeretet, templomgomb, titok, ünnep, ünnepi mise, ünnepség, üveg, vallás, vetítés, vizsga Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |