2012. május 26. Szombat, Fülöp, Evelin.
 

Soron következő testületi ülését március 29-én tartotta városunk képviselő testülete. Egyebek közt döntöttek az április 1-vel megváltozott helyi autóbusz közlekedésről, elfogadták a rendőrség, a polgárőrség beszámolóját, hozzájárulásukról biztosították a házi szociális ellátást végző alapítványt, illetve betéti társaságot, módosították az adható kitüntetések körét, hatályon kívül helyeztek két önkormányzati rendeletet.

Budapest, 2012. február 24., péntek (MTI) – A kormány a bérkompenzációs rendszer átalakítására készül az index.hu értesülése szerint. A lap birtokába jutott előterjesztés megszüntetné azt a 21 milliárdos bérkompenzációs keretet, amire az idei adóváltozások vesztesei közvetlenül pályázhattak, a pénzt a cégek bérpótlásának támogatásához csoportosítják át.

Nem csak időbérben, hanem teljesítménybérben, illetve az idő- és a teljesítménybér összekapcsolásával is meg lehet állapítani a munkavállaló tényleges díjazását. Az új munka törvénykönyve (Mt.) meghatározza a teljesítménybér fogalmát, illetve rendelkezik arról, miként határozhatja meg a bérezés alapját a munkáltató július elsejétől.


Hajdú-Bihar – Kedvezően változtak az ingatlan-bérbeadás szabályai az idei évtől. Az egyik fontos változás, hogy a lakását bérbe adó magánszemély levonhatja a bérleti díjból származó bevételéből az általa más településen bérelt lakóingatlan bérleti díját, ami a munkavállaló mobilitását segítheti.


2011. december 11-től változik az éves vasúti és autóbuszos menetrend, számos részében megújult kínálati lehetőséget biztosítva azoknak, akik belföldi és nemzetközi utazásukhoz a közösségi közlekedést kívánják igénybe venni.

Júliustól akár 300 ezer forint bírságot is kiszabhatnak gyorshajtásért, ittas vezetésért, a biztonsági öv becsatolásának elmulasztásáért és a piroson áthajtásért az autósokra. A rendőrök fokozottan figyelik a gyalogosokat is.

Több házi őrizetben lévő emberre is a nap 24 órájában vigyáznak a rendőrök április 3-a óta, egy jogszabályi változás lehetőséget ad ugyanis erre.
Az átlagosnál kétszer nagyobb a belvíz által elöntött területek nagysága az országban, és ha az előrejelzéseknek megfelelően csapadékosabbra fordul az időjárás, a helyzet tovább romolhat ...
Új időszakot kell kezdeni, s ha a választópolgárok minket bíznak meg a kormányzással, akkor minden jelentősebb területen olyan reformokat hajtunk végre, amelyek takarékossá és fegyelmezetté teszik az állam működését – jelentette ki a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője. Dr. Navracsics Tibor

Milyen időre számíthatunk a következő napokban?

Menetrend változás2009-04-06 10:55:55
A cégek a járulékcsökkentést leszámítva nem sokat profitálnak az adóváltozásokból, a különadó megszüntetésével párhuzamosan emelkedik a társasági adó, és számos kedvezmény, köztük az helyi iparűzési adó levonhatósága is megszűnik. A személyi jövedelemadózás egyszerűsödik, ezért a magánszemélyek számos mentességnek és a legtöbb kedvezménynek búcsút inthetnek.
NAPLÓ A MINDENNAPOKRÓL2009-01-27 16:56:04
ÉSZREVÉTLEN RABSÁG - Ha dédnagyanyáim hirtelen visszatérhetnének egy röpke kiruccanásra közénk, bizony nagyon elámulnának. De azt hiszem, még a �90-ben meghalt nagyanyám is csak kapkodná a fejét a sok csoda láttán. Elképesztő, mennyit változott az életünk csupán az elmúlt egy-két évtized alatt is.


Idén eggyel kevesebb jövedelemsáv alapján állapítják meg a saját jogú nyugdíjakat Magyarországon.

Jövőre megszűnhet a korengedményes nyugdíj, ráadásul további szigorításokra is lehet számítani, péládul a gyerekkedvezménynek is búcsút mondhatnak az érintettek.

« 1. oldal » 
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!