2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

A debreceni rendõrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a férfival szemben, aki egy helyi parkban ütötte és rúgta meg a sértettet.

A hajdúböszörményi rendõrök elfogtak egy helyi lakost, aki a megalapozott gyanú szerint megütött egy kerékpározó nõt.

A debreceni rendõröket vasárnap hajnalban riasztották, mert az egyik helyi szórakozóhely elõtt többen összeverekedtek.

A rendõrök 5 garázdát fogtak el Debrecenben, a Csapó utcán.

A püspökladányi és a biharnagybajomi rendõrök Nagyrábén elfogtak négy helyi férfit.

Vádemelést javasolnak a rendõrök azzal a három létavértesi nõvel szemben, akik gyermekeik miatt verekedtek össze.

A Hajdúszoboszlói Rendõrkapitányság vádemelési javaslattal zárta le a garázdaság bûntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Emlékezetessé tették az ünneplést – Rendõrségi hírek Hajdú-Biharból
Hajdú-Bihar – A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 7 személyt fogtak el és 17 személyt állítottak elõ a rendõrök, köztük 4 fõt bûncselekmény elkövetésén értek tetten, míg 3 személyt körözés alapján fogtak el.

 

Hajdú-Bihar – Csoportos garázdaság bûntett miatt indult nyomozás egy kismarjai és egy berettyóújfalui lány ellen, akik múlt péntek délelõtt több társukkal összeverekedtek Berettyóújfaluban, a Bercsényi utcában; a 15 és 16 éves fiatalokat kihallgatták, az ügyben további gyanúsítások várhatóak – tájékoztatott hétfõn Vezendi Jánosné rendõségi szóvivõ, megjegyezve: a verekedés okáról egyelõre nem adhat bõvebb információt.

A berettyóújfalui rendõrjárõrök október 28-án 02.00 óra körül 3 huszonéves fiatalt állítottak elõ a kapitányságra, akik egy helyi sörözõben összeverekedtek.

A Püspökladányi Rendõrkapitányság rendõrei csoportosan elkövetett garázdaság bûntett elkövetése miatt intézkedtek kedden késõ este, mivel Tetétlenen, a Hunyadi-Deák Ferenc utcák keresztezõdésénél közterületen két család tagjai különbözõ használati tárgyakkal tettleg bántalmazták egymást.

Rossz fõpróba a foci vébé elõestéjén. Eltiporták egymást a szurkolók egy felkészülési meccs elõtt vasárnap, miután kinyitották a kapukat. 16 ember megsérült.

Kedden délben Hencidán egy asszony és két lánya bántalmazott az utcán egy fiatal nõt.

Hétfõn este Komádiban egy traktor az úttest szélén haladó két személy ruházatát vízzel és sárral szennyezte be.

FIATALOK HÉTKÖZNAPJAI2009-01-21 11:25:34

Ki mit is ért ezen, hogy fiatalok hétköznapjai!? Valószínûleg mindeki mást. A legtöbben a mindennapi iskolába járást, korán kelést, amitõl álmosan bóklásznak még reggel a buszmegállóban. De van amikor ezeket a rutin  pillanatokat váratlan esemény töri meg. Ma reggel például mindenkinek tátva maradt a szája mikor a buszról leszállva, azt látta, hogy a nagy tömeg közepén két tini lány éppen verekedik!

Ausztrál állatvédõ szervezetek az egész országban keresik a rendõrség és a média segítségével azt a fiatalt, aki ájulásig vert egy kengurut és a kegyetlen cselekedetet tartalmazó videofelvételt feltette a világhálóra.

Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett egy motor utasa, a vele összeütközõ személyautó vezetõje pedig megsérült pénteken este Mezõfalván; a kocsi vezetõjét és vele családtagjait a baleset helyszínére érkezõk bántalmazták.

« 1. oldal »