2012. május 26. Szombat, Fülöp, Evelin.
 


Körösszegapáti – Hat református fiatal, Bethlendy Dániel, Gerner László, Gyöngyi Dóra, Szabó Szabina, Szilágyi Enikő és Tokai Dóra döntöttek úgy Körösszegapátiban, hogy Isten és a gyülekezet előtt vallást tesznek hitükről és konfirmációi vizsgát tesznek.


Debrecen – “A fene bánná, hogy néhány ezer forinttal drágul a műszaki vizsga, ha csak ez terhelné pluszban az autósok pénztárcáját. Csakhogy a benzinkútnál már jó ideje 450 forint körüli áron mérik a benzint, a szervizben hatezer forintos óradíj alatt a franciakulcsot se nagyon emelik fel a szerelők, a kötelezővé tett gyerekülés és telefon-kihangosító szett is egy vagyonba kerül, és akkor még nem beszéltem a 400 forintos óránkénti parkolási díjról, ami a fővárosi ötödik kerületivel vetekszik” – válaszolta érdeklődésünkre János, miközben már a sokadik 200-as érmét nyelette el a Dósa Nádor téri parkolóautomatával. Ügyintézni indult…

Polgárőrök vizsgáztak2010-07-05 09:19:45

A Pocsaji Polgárőr Egyesület vezetősége gyűlést tartott július 4-én délelőtt az iskola tornatermében - tájékoztatta portálunkat Nagyné Kelemen Mónika.

Hétfőn nemzetiségi nyelv és irodalomból, valamint nemzetiségi nyelvből, kedden emelt szinten informatikából, valamint latin és héber nyelvből, szerdán biológiából, csütörtökön kémiából és földrajzból, ...
Május 3-án indul az idei érettségi vizsgaszezon a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar, mint idegen nyelv tantárgyakkal.
Visszajár a 17 ezer forint2010-03-25 13:38:04
Az utolsó fillérig visszakapják az eredetiségvizsgálatra költött 17 ezer forintjukat azok az autósok, akik január elseje és február 18-a között vitték kocsijukat kötelező vizsgára.
Sokuk még nincs 14 éves, de már középfokú német nyelvvizsgát ír, ráadásul ingyen. A bólyi általános iskolában 17 gyerek vizsgázott kedden írásban németül. Erre Magyarországon még nem volt példa.
« 1. oldal » 
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!