Meddig bírná ki Facebook nélkül?Forrás: hvg.hu
Utolsó módosítás: 2018-11-07 06:49:05 Nyomtatás - Hír webcíme: www.biharlap.hu/hir/30811
Címkék: Bihari hírek
A kényszeres telefonozás már egy ideje szakmai vita tárgyát képezi, de míg egyes kutatók úgy vélik, hogy a közösségi média túlzott használata komoly függés kialakulásához vezethet, addig mások szerint ez csak felesleges ijesztgetés. A digitális rácsavarodás mindenesetre egyre jobban megviseli az emberi kapcsolatokat. El tudja képzelni az életét lájkok és kommentek nélkül?

 

Még csak harmadik órája figyelem, de eddig harmincöt strigulát húztam a jegyzetfüzetembe. Ennyiszer csekkoltam a Facebook- és az Instagram-oldalamat, illetve a Messengeremet. És nem feltétlenül azért, mert üzenetet, vagy értesítést kaptam, hanem mert ennyiszer éreztem a késztetést, hogy ránézzek a közösségi felületeimre. Akkor most függő vagyok? Azt különösebb megfigyelés nélkül eddig is tudtam, hogy túl sokat figyelem, mi történik az online térben, és bár gyakran érzem úgy, hogy abba kellene hagynom a felesleges pörgetést, mégis tovább görgetem a hírfolyamot, videókat, fotókat, posztokat nézegetve. Aggódnom kellene?

Hiszen mindenki ezt csinálja.

Ha szétnézek a tömegközlekedésen, tízből nyolcan a telefonjukat bújják, kávézókban, éttermekben és beszélgető társaságoknál is ugyanez a helyzet. Mindenhol szkrollozók, csetelők, képeket effektezők, lájkokat számolgatók, öt percenként Facebookot, Instagramot csekkolók. A digitális rácsavarodás már egy ideje szakmai vita tárgyát képezi, de míg egyes kutatók úgy vélik, hogy a közösségi média túlzott használata épp olyan függés kialakulásához vezethet, mint például a kokain, addig mások szerint ez csak felesleges ijesztgetés.

Az igazság valahol félúton lehet a farkast kiáltás és a struccpolitika között, a függőség kialakulásával kapcsolatos félelem ugyanis nem teljesen alaptalan. Legalábbis erre utalnak azok, akik történetesen sokat tettek ezért a függőségért. Sean Parke, a Facebook első elnöke például azt mondta, megbánta, hogy szerepet vállalt a cég történetében, mert a jóisten tudja csak, mit csinál a gyerekeink agyával a Facebook. Az se titok, hogy a szoftvertervezők tudatosan használják pszichológiai gyengeségeinket, sőt a szoftverfejlesztő cégek a legjobb viselkedéskutatókat alkalmazzák, hogy minél addiktívabb szoftvereket tervezhessenek. Aztán ott van Justin Rosenstein, a webfejlesztő, aki kitalálta a Facebook lájk gombját még 2007-ben, és aki ma már kifejezetten tart az appok pszichológiai hatásaitól. A 34 éves programozó le is törölte telefonjáról a Facebook alkalmazását, és ugyanezt tette a Reddittel és a Snapchattel. Amikor pedig a gépén nyitja meg a Facebookot, szigorú időkorlátok közé szorítja magát. Az applikációk simogatására durván rá lehet kattanni: egy amerikai kutatás szerint a hétköznapi okostelefonos naponta átlagosan 2600-szor tapizza a telefonjának érintőképernyőjét, akik pedig kényszeresek, még ennek a duplájára is képesek.

 

Ott van, mégis elérhetetlen

Roboz Gabriella pszichológusként egyre sűrűbben találkozik a rendelésén aggódó szülőkkel, családtagokkal, házastársakkal, elhanyagolt partnerekkel, akik párjuk, családtagjuk állandó, kényszeres telefonozásáról számolnak be. A szakember szerint a hozzátartozók joggal érzik magukat elhanyagolva, ugyanis az állandó telefonon lógás elvon a valódi kapcsolatoktól, a beszélgetésektől, a közös programoktól. „Az érintett ott is van, és nincs is – fizikailag van csak jelen, a figyelme azonban másfelé fordul, ezért elérhetetlen. Érdeklődése beszűkül, durvább esetekben másfajta tevékenységeket (olvasást, mozgást, kirándulást, játékot, sportot, tanulást, házi munkát, iskolai feladatokat, egyéb kötelességeket, de még az evést és az alvást is sokszor) elhanyagol, személyes kapcsolatait nem ápolja, empátiás képességét elveszti. Ha el is szakítja a tekintetét a képernyőtől, ez csak pillanatokra történik meg, figyelme hullámzó, kapkodó, nem valódi odafigyelés és koncentráció. Kommunikációja – az élő, személyes – ugyanolyan lesz, mint amilyen a telefonon, csetelésnél folytat: rövid, felszínes mondatok, nincs mélység és átgondolás, szakadozott és töredékes lesz a gondolatáramlás is, a kommunikáció is” – magyarázza a pszichológus.

 

A huszonéves Ella mindezt saját bőrén is megtapasztalta, és többször tartott már közösségimédia-mentes időszakokat, mert úgy érezte, hogy túlságosan elviszi életében a fókuszt az, hogy a különféle platformok hírfolyamát görgeti, mások Instagram-képeit nézegeti, vagy hogy a posztjai alatt gyűlő lájkokat csekkolgatja. „A munkában a dekoncentráltságom nagyon egyértelmű volt, és a magánéletemnek sem tett jót. Megbántottam a körülöttem lévőket, és olyan kapcsolatokkal voltam elfoglalva, amelyek aztán a valóságban sosem történtek meg. Múlt időben írom, de azért nem vagyok 100 százalékban túl ezen, főleg mert a munkám része a közösségi média” – mondja Ella, aki úgy próbált meg visszavenni az online jelenlétből, hogy a telefonjáról törölte a Facebook appot, és több héten keresztül egyáltalán nem lépett fel az oldalra. Bevallása szerint ma már kevesebbet posztol, régebben ugyanis, ha nem is kényszeresen, de sok tartalmat osztott meg.

Nem véletlenül, ugyanis a közösségi média egyik legvonzóbb sajátossága az azonnali visszacsatolás, ami lájk vagy komment formájában érkezik. Valahányszor lájkolunk, kommentelünk, posztolunk vagy értesítést kapunk, az agyunkat dopamin kiválasztására serkentjük, pont úgy, mint az alkohollal vagy a drogokkal. A dopamin pedig az a vegyület, amelynek szerepe van a motivációban, a jutalmazásban, az eufória kialakulásában. Ezekből az ember akaratlanul is többet akar, így egyre több és több időt tölt az applikáción belül és a jutalmakért – legyen az egy lájk a Facebookon vagy szívecske az Instagramon – egyre többet posztol.

 

Kiszolgáltatott tizenévesek

Egy hazai, 2017-es felmérés alapján, kiderült az is, hogy az Y és Z generáció tagjai egy nap átlagosan 3,1 órát töltenek internetezéssel, a legtöbbet – 3,4 órát – a legfiatalabb korcsoport, a 16-21 évesek vannak a világhálón. Az Y és Z generációsok első sorban a Facebookot, a Facebook Messengert és a YouTube-ot használják, főleg kapcsolattartási és tájékozódási céllal, a megkérdezettek 30 százaléka pedig, amint van néhány szabad perce, első dolga, hogy átfussa a közösségi oldalakat.

 

A közösségi médiától függés mérésére használt skálát (Bergen Social Media Addiction Scale) a norvégiai Bergeni Egyetemen fejlesztettek ki, Magyarországon az ELTE és a Corvinus Egyetem oktatóinak bevonásával készítették el az első országos felmérést. A kutatásban, amely a 16 éveseket célozta meg, részt vett Király Orsolya, az ELTE Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék oktatója is. Szerinte ezek a felmérések arra jók, hogy jelezzék, kik azok, akiknél fennállhat a problémás használat lehetősége. Ilyen szempontból a legveszélyeztetettebbek a serdülőkorúak, mert ott már nincs, vagy kevésbé érvényesülhet a szülői kontroll, a szülői védőháló pozitív hatása. A kutatásból kiderült, hogy a magyar fiatalok 4,5 százaléka a veszélyeztetett csoportba tartozik, ami azt jelenti, a közösségi oldal túlzott használata miatt önbizalom-csökkenést és depressziós tüneteket tapasztaltak magukon.

Hivatalosan nem addikció, de azért be tud rántani

Bár több szakember is osztja a véleményt, miszerint a közösségi média túlzott használata olyan viselkedéseket produkál, mint amilyet a függő szerhasználóknál is lehet tapasztalni, de hivatalosan mégsem nevezhető függőségnek. „Jelenleg a szerencsejáték-zavar mellett a videojáték-zavar lesz az egyetlen viselkedési függőség, amelyet az európai osztályozási rendszerben betegségként fognak elfogadni” – mondja Király Orsolya, aki szerint az is bonyolítja kérdést, hogy például a szerencsejátékkal vagy a videojátékkal ellentétben a közösségi médiahasználat az életünk szerves része. Pont ezért a kutató úgy véli, fontos a kontroll, de azért a pánikot nem kell kelteni.

Lehet, hogy ez hasonló stádiuma a világ fejlődésének, mint a televíziók elterjedésének a kora, és idővel megtanuljuk társadalmi szinten kontroll alatt tartani – magyarázza Király Orsolya, és ebben hasonló véleményen van Roboz Gabriella is:

„Hogy mennyire kell a vészharangot kongatni – ebben eltérnek a vélemények. Viszonylag új jelenségről van szó, még a szakemberek sem látják a hosszú távú következményeket, bár kiemelt kutatási téma ez mind a pedagógia, mind a pszichológia és a szociológia területén. Az biztos, hogy kultúraváltás történik a szemünk láttára, de ennek elemzéséhez, az előnyök és hátrányok mérlegének elkészítéséhez több idő kell még. Néhány szakember, főként agykutatók egyenesen evolúciós átalakulásról beszélnek, szerintük az internet nemcsak a mindennapjainkat, hanem az agyunkat is megváltoztatja. Tény, hogy az internetes generációk emlékezete, gondolkodása, feldolgozási módszerei másként működnek, mint az idősebb generációknál” – magyarázza a szakember.

A hibáztatás és a tiltás ezúttal sem ér sokat

Bár a tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek hamarabb észreveszik, ha a közösségimédia-használatuk gondot okoz, mint mielőtt az komolyabb addikcióba csapna át, érdemes néha figyelni magunkat vagy a környezetünkben élőket. Ha ugyanis az ember eljut odáig, hogy felismerje, az appok kezdik felzabálni az életét, van egy csomó apró trükk, amit megtehet annak érdekében, hogy ő irányítsa a kütyüit, és ne fordítva. Ahogy Ella is tanácsolta, érdemes a telefonunkat „megtisztítani” a közösségi média applikációitól, és sokat segít az is, ha kikapcsoljuk az értesítés funkciót, amelynek minden egyes csipogása arra késztet minket, hogy csekkoljuk az oldalakat.

 

Máris elkezdhetjük a telefonunk megtisztítását, vagy a figyelmeztető jelek leadását, ha magunkon vagy másokon teljesítményromlást veszünk észre, ha a telefonozás a mindennapi kötelességek rovására megy. Ha a telefon állandóan kézben van még az olyan alapvető tevékenységek, mint az evés, tisztálkodás, szex, beszélgetés, tévénézés során, akkor érdemes magunknak megálljt parancsolni. És az is intő jel, ha a telefon nélkül elveszettnek, feszültnek érezzük magunkat. Roboz szerint sokszor meg is fogalmazzák a problémás használók: „A telefon nélkül úgy érzik magukat, mintha valamelyik testrészüket levágták volna”. Ez sajnos azoknál a gyerekeknél is tetten érhető, akik szülői kontroll nélkül használhatják a telefonjukat, ők egyenesen dührohamot kapnak, ha valaki elveszi tőlük a kütyüt.

A szakember azt mondja, ha ezeket a jeleket a barátunkon, szerettünkön tapasztaljuk, jelezzük aggódásunkat, de csak óvatosan, hibáztatás nélkül, mert azzal csak még távolabbra sodorjuk az illetőt. Kínáljunk inkább észszerű alternatívákat, és ha saját erőből nem megy, vonjunk be szakembert, segítőt, vagy valaki olyat, akire az illető hallgat, akit tisztel. A gyerekeknél a felelősség főleg a szülők kezében van, ők azok, akik szabályok közé szoríthatják a telefonhasználatot, kontrollálhatják a kicsik közösségimédia-jelenlétet. „Ha úgy látjuk, a gyerek beszűkült a telefonozásra, fontos – mint minden függés esetében –, hogy gondoljunk arra, hogy ez egy pótcselekvés. Tehát ne csak elvegyük a pótszert, de adjunk is valamit helyette: több törődést, odafigyelést, több ráfordított időt, tartalmas programokat, örömhozó tevékenységeket kínáljunk valódi alternatívaként” – mondja a szakember.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Véleménye van? Írja meg!