2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Jogos a kritika: deviza, ami tényleg nincsForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-01-29 09:32:41
A tõketartozás megfizetésével teljes egészében kiszabadulhat egy adós deviza autóhitele alól – derül ki a jegybank mellett mûködõ Pénzügyi Békéltetõ Testület (PBT) legutóbbi ajánlásából.

A határozatból kiderül, hogy akadhatnak olyan esetek, amikor a devizakölcsön mögött valóban legfeljebb az „ablakban” volt deviza. A panaszos 2006 novemberében vett fel 3,6 millió forintnyi autóhitelt svájci frank alapon. Számításai szerint ugyanennyit már ki is fizetett. A számok ezután kissé zavarossá válnak. Mint ugyanis a PBT határozatából kiderül, a Budapest Autófinanszírozási társaság a Központi Hitelinformációs Rendszerbe (KHR, „lánykori nevén” BAR-lista) mintegy 2,6 millió forintos hátralékról adott be jelzést, közben az adóstól állítólag ötmillió forintos további tartozást követelt. A PBT a finanszírozónak azt ajánlja, hogy (az adós javaslatának megfelelõen) a KHR-be továbbított tõketartozás kifizetése esetén a szerzõdést zárja le. Ennek nem tettek eleget, ezért tudhattuk meg, mely cégrõl is van szó. Pedig talán jobban tette volna, hiszen így kiderült: más adósoknak is lehet itt keresni valójuk.

A határozatból ugyanis világosan kiolvasható, hogy ez a szerzõdés (ami aligha áll egyedül) alaposan sántít. Az adósnak egyszerûen nem tudták megmondani, svájci frankban mennyivel tartozik. Az eljáró tanács hangsúlyosan utalt arra, hogy a pénzügyi szolgáltató a második meghallgatáson úgy nyilatkozott: „deviza alapú nyilvántartás nincs az ügyben, ezért ilyet nem is készített, illetve küldött meg az eljáró tanács részére”. Arról is beszélt a Budapest Autó képviselõje, hogy „forintban van nyilvántartva a kölcsön, és árfolyamhoz kapcsoltan történik az elszámolás”. Ennek viszont ellentmond maga a szerzõdés, amely CHF alapú kölcsönrõl szól.

A PBT szerint a pénzügyi szolgáltatónak a szerzõdéskötés napjától kezdõdõen az ügylet teljes lezárásáig kellene rendelkeznie deviza alapú nyilvántartással a kölcsönügyletrõl, ha a kérelmezõ devizával tartozik, és a kölcsönt forintban fizeti vissza. Ilyen, a folyósítás napjához kötött, számszakilag helyes nyilvántartással azonban – jegyezték meg – a pénzügyi szolgáltató nem is rendelkezhet, hiszen üzletszabályzata értelmében bázis árfolyamként a folyósítást követõ napon hatályos árfolyamot vette figyelembe.

Az autóhitelesek nem minden döntésnek örülhetnek

A PBT az elõbbi határozat mellett a napokban több más, szintén devizás autókölcsönre vonatkozó ügyben is döntött. Az egyik adósnak sikerült megállapodnia arról, hogy hátralékát maximum 120 hónap alatt kamatmentes részletben fizethesse meg (a dolog azért aligha független attól, hogy a finanszírozó a futamidõvel kapcsoltban adminisztrációs hibát követett el). Több egyezséggel zárult, de a részletek áttekintése alapján úgy látjuk, a panaszosok részérõl olyan nagy örömre ezek már nem adnak okot. A finanszírozók ugyanis többnyire csupán tájékoztatási kötelezettségeket, gyorsított elbírálást, vagy új ajánlat kidolgozását vállalták. Utóbbi azért segíthet az adósok helyzetének rendezésében.

Akad még a panaszt megalapozatlanság miatt elutasító döntés is. Ebben az ügyben az adós háromszor kért (és kapott) fizetéskönnyítést a 2006 nyarán felvett 1,5 millió forint visszafizetésére. Végül 2012 õszén felmondták a szerzõdést. A teljes hátralék így (majdnem 600 ezer forintot tettek ki a késedelmi kamat és egyéb, a nemfizetést terhelõ díjak) 3,2 millió forintra emelkedett. A finanszírozó a PBT elõtt újabb könnyítést vállalt volna (ebben szerepelt a késedelemi kamat és egy részlet teljes elengedése, a további törlesztõk mérséklése), de az adós nem jelent meg és nem is válaszolt. A PBT arra jutott, hogy míg a panaszos általában sokallta az eddig megfizetett összeget, és kérelméhez semmilyen számszaki bizonyítást, befizetési csekket nem csatolt, a pénzügyi szolgáltató részletes (az árfolyamokat és a frankösszegeket is tartalmazó) kimutatásban és hozzá tartozó magyarázatban indokolta, hogyan alakult a követelése.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!