Szabó Józsefné végsõ elkeseredésében fordul a nyilvánossághoz. Szomorúan összegzi Joci nevû fia történetét, ami évekkel ezelõtt gyökeresen megváltoztatta az átlagos család mindennapjait.

- Jocit 1998 augusztusában súlyos autóbaleset érte, melynek következményeként az akkor öt éves kisfiunk több hónapig volt kómában és életveszélyes állapotban. Az orvosoknak, és a fiam hihetelnen élni akarásának köszönhetõen folyamatosan javulni kezdett. De mindent újra kellett tanulnia. A szeretõ családi körülményeknek hála, a gyermekem újra megtanult beszélni és járni. A gyógyuláshoz vezetõ út nehéz és rögös volt. Az óvodát és az iskolát Budapesten a Petõ Intézetben végezte el. Az ottani konduktív oktatás segítségével fiam évrõl évre rengeteget fejlõdött. A ma már 16 éves gyermekem önellátó, beszél és két háromlábú bottal járni is tud. Mentális képessége ép. Az iskolába járást heti rendszerességgel, mentõ szállítással oldottuk meg. Joci ebben az évben fejezte be általános iskolai tanulmányait, és a középiskolát is Budapesten szerette volna folytatni. Felvételt is nyert a Neumann János Szakközépiskolába, informatikai szakra. A család örült, hogy a fiam sorsa kezd helyre jönni, de sajnos örömünk nem tartott sokáig, mert hamar szembesültünk vele, hogy ebben az iskolában nem megoldott a mentõszállítás.

A tavaly õsszel özvegyen maradt asszony minden megpróbált annak érdekében, hogy fiának mégis sikerüljön abban az iskolában tanulnia. Felvette a kapcsolatot az OEP-pel (Országos Egészségbiztosítási Pénztár), és kérte, hogy méltányosságból adják meg az engedélyt a mentõszállításra. Levelet írt, telefonált, de mind hiába. Elutasító választ kapott mindenhonnan. Ám Szabóné Ica és két nagylánya elhatározta, hogy bármily nehéz is a helyzetük, nem engedhetik meg maguknak, hogy a kilátástalanságra tehetetlenséggel reagáljanak. Elhatározták, hogy Jocinak tovább kell tanulnia, mert különben elveszik kegyetlen társadalmunk süllyesztõjében. Kerestek egy másik iskolát, és hamarosan találtak is, Nyíregyházán. Igaz itt sincs mentõszállításra lehetõség, de van támogatott beteg szállítás. Ennek nagyon megörültek, mivel kigyúlt egy újabb reménysugár.

- Találtam is egy szeghalmi vállalkozót, aki elvállalná Joci hetenkénti szállítását. Ennek a költsége havi 120.000 Ft lenne, amibõl az OEP csak 40.000Ft-ot térít meg. A hiányzó összeget a családnak kellene pótolnia, de sajnos a szociális körülményeink ezt nem teszik lehetõvé. Tavaly õsszel a férjem hirtelen, tragikus körülmények között elhalálozott, és itt maradtam három nagy gyerekkel. A két nagyobbik lányom fõiskolán tanul, és most azon vagyok, hogy a fiamat is elindítsam. De ez nem olyan egyszerû. Ezért szeretném kérni azoknak a jólelkû embereknek a segítségét, akik együtt éreznek velem, és megtehetik, hogy bármilyen kis összeggel támogassanak. Szeretném, ha a fiam tanulhatna, és elérhetné céljait, hiszen mint egy ép embernek, neki is vannak álmai és vágyai. Sajnos most egy olyan világban élünk, mely a mozgássérülteket kívülállóként kezeli. Pedig õk is éppolyan értékes részei a társadalomnak, mint az ép emberek. Õk is szeretnének ugyanolyan életet élni, mint a többiek.

Az asszony és lányai minden erejükkel arra törekednek, hogy Jociból is ugyanolyan felnõtt ember legyen, mint egészséges társaiból. Erõs hittel bíznak benne, hogy megértõ fülekre és segítõkre találnak.