2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
A WHO megfelezte az ajánlott napi cukormennyiségetForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-03-09 07:56:16
Címkék: Bihari hírek, who, cukor
A WHO utoljára egy évtizede tette közzé a cukorbevitellel kapcsolatos ajánlását, akkor a legfeljebb tíz százalék mellett tette le a voksát.

A napi kalóriabevitelnek legfeljebb öt százaléka legyen cukor - többek között ezt az új ajánlást fogalmazta meg tíz évvel korábbi ajánlását megfelezve az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán közzétett új irányelveiben.

A WHO szakértõi mintegy kilencezer tanulmány alapján szállították le a napi ajánlott cukormennyiséget maximum öt százalékra az elhízás és a fogromlás elleni küzdelem jegyében. Az öt százalékban benne kell lennie az elfogyasztott élelmiszerekhez felhasznált cukornak, valamint a méz, a szirupok és gyümölcslevek tartalmazta cukormennyiségnek is, viszont nem számít bele a gyümölcsökben természetes formában jelen lévõ cukor.

Az új ajánlással kapcsolatban Francesco Branca, a WHO táplálkozási igazgatója ugyanakkor elismerte: az öt százalékot kell megcéloznunk, ha tudjuk, de közelebb áll a valósághoz a tíz százalék. Az amerikaiak és a nyugati országok lakossága ennél sokkal több cukrot fogyaszt: átlagos cukorbevitelüket kétharmadával kell csökkenteni, ha teljesíteni akarják a WHO elvárásait.

A nemzetközi szervezet honlapján tette közzé új irányelveit, és a honlap látogatóit fel is kérte arra, hogy március végéig véleményezzék azt. Az orvosok körében sikert aratott az ENSZ-szervezet újabb cukorfogyasztás-csökkentõ próbálkozása.

Minél kevesebb cukrot fogyasztunk, annál jobb. Ha lejjebb visszük a cukorbevitel szintjét, szerintem tarthatatlanná válik a reggeli gabonapelyhek jelenlegi pozíciója - magyarázta Robert Lustig, a Kaliforniai Egyetem gyermekgyógyász professzora, egy a cukor veszélyeit taglaló könyv szerzõje, rámutatva, hogy a gabonapelyheket fõleg a gyerekeknek szánják.

A WHO utoljára egy évtizede tette közzé a cukorbevitellel kapcsolatos ajánlását, akkor a legfeljebb tíz százalék mellett tette le a voksát. Az amerikai cukoripar annyira sértve érezte magát, hogy a Kongresszusban lobbizott a WHO-nak szánt támogatások sok millió dolláros csökkentéséért. A globális étkezési stratégiából kivették a vitatott cukorhatárértéket, az ajánlást azonban elfogadták.

Lustig szerint a WHO új irányelve megváltoztathatja az élelmiszerkörnyezetet: a gyártóknak át kell gondolniuk a cukorfelhasználást egy egész sor olyan termékben, mint a kenyér, a levesek, a tésztaszószok vagy akár a salátadresszingek. A professzor abszolút, valóságos katasztrófaként jellemezte azt a cukormennyiséget, amely manapság a feldolgozott élelmiszerekbe kerül.

A WHO szakértõi határozott összefüggést találtak a magas cukorfogyasztás, az elhízás és a fogromlás között. A fogászati költségek a nyugati országokban az egészségügyi költségvetés tíz százalékára rúgnak, de a fejlõdõ világban is komoly problémát okoz a fogromlás.

Az ötszázalékos cukorbevitel naponta mintegy 25 gramm vagy 6 teáskanál cukrot jelent egy normális testtömegindexû (BMI) felnõtt esetében.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!